Péteri.

Teljes szövegű keresés

Péteri.
Péteri. Nagyközség a monori járásban. Lakosainak a száma 1478, a kik négyötöd részben tótajkúak, a többiek magyarok; az előbbiek ág. ev., az utóbbiak róm. kath. vallásúak. A lakóházak száma 292. Postája és vasúti állomása Monor, távíró-állomása Gyömrő. 1421–1472-ben még csak mint birtokról emlékeznek meg róla az oklevelek. 1472-ben a Györki és a Horhi családok birtoka, a kiktől a Gyáli Kenderesiek veszik zálogba. A török hódoltság alatt elpusztult. 1690-ben lakatlan helyként írták össze. Az 1720. évi összeírás szerint még puszta és Alsó-Némedihez tartozott. A helységet 1742-ben Petőfalvi Bohus Dániel telepítette be a zólyommegyei Illésfalváról származó lutheránusokkal. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Bohus Dániel volt a helység földesura. Az ág. evangélikus egyház 1743-bon szervezkedett, az anyakönyvek 1744-ben veszik kezdetüket. A kir. helytartótanács azonban 1749-ben az anyaegyházat feloszlatta, s csak II. József türelmi rendeletének kiadása után, 1781 november 11-én éledt föl ismét. A templom alapkövét 1822 márczius 20-án tették le s az építést 1830-bon fejezték be. Bohus Dániel halála után (1758) Pongrácz Boldizsár, a ki Bohus egyetlen leányát, Katalint bírta nőül, lett a helység földesura. Pongrácz Boldizsárnak 1797-ben bekövetkezett halála után egyetlen leánya, Pongrácz Éva († 1824.), a ki Földváry Károlyhoz ment nőül, örökölte a helység földesúri jogát. Őt követte Földvágy Miklós († 1837.), kinek halála után ifj. Földváry Miklós és Elek örökölték az ősi birtokokat. A tagosítás 1859-ben történt. 1873-ban a kolerajárvány itt sem kímélte meg a lakosokat. 1879-ben a régi templomot iskolaházzá alakították át. Jelenleg Földváry Elemérnek van itt nagyobb birtoka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem