Rákospalota.

Teljes szövegű keresés

Rákospalota.
Rákospalota. Nagyközség Újpest mellett. Lakosainak a száma 25.000, a kik mind magyarok s róm. kath., ref., ág. ev. és izr. vallásúak. Posta, távíró és távbeszélő-állomás helyben, vasuti állomása Rákospalota-Újpest. A XV. században hol Palota, hol Párdi-Palota néven említik az oklevelek. A község jobbágylakosai ekkor a mai Pataksoron laktak, míg a földesúr kastélya a Kőrakás dűlőben volt. 1404-ben Kálnay Benedek nyerte adományul Zsigmond királytól. 1486-ban Heranth Miklós birtoka. A Kőrakásdűlőhöz rendkívül érdekes hagyomány fűződik. 1514-ben, midőn az esztergomi érsek keresztes hadat hirdetett a törökök ellen, a helység lakosai is fegyvert akartak fogni, de a földesuraság a jobbágyoknak megtiltotta a keresztes hadjáratban való részvételt. Az elégületlenség még le sem csillapodott, mikor kitört Dózsa György vezérlete alatt a pórlázadás, a melynek hírére a palotai jobbágyok is fegyvert ragadtak és földesuruk kastélyát megrohanva, azt földig lerombolták, családját egy szálig felkonczolták, a holttestek fölé pedig a lerombolt kastély köveiből magas kőrakást raktak. E kőrakásról azután a község eme részét Kőrakásdűlőnek nevezték. A helység közvetetlen szomszédja volt a középkorban Rektető falu, hol egy krónika szerint az udvari bolondok laktak. E helység valószínűleg 1526-ban semmisült meg, mikor Szulejmán a Duna–Tisza közét elpusztította. A falu alkalmasint a rákospalotai öregszőlők déli oldalán, a mai Széchenyi-telep közelében feküdt. Rákospalota a török hódoltság után a lakott helyek között szerepel. 1691-ben még csak 4 frt. katonatartási segélyt vetettek ki e helységre, de 1695-ben már fél portával rótták meg. Az 1715. évi összeírásban nemes községnek van jelezve, mégis 25 adóköteles háztartást vettek föl az összeírásba. 1720-ban adóköteles háztartások nélkül fordul elő. A ref. egyház már 1700-ban fennállott, 1737-ben az Ujfalusy család birtokában találjuk; e családtól a helység egy részét Bohus Sámuel vette át. 1848-ig a gróf Károlyi család volt a helység földesura. Az úrbéri rendezést 1860-ban hajtották végre. 1848-ig 57 egész úrbértelke volt a helységnek. Jelenleg gróf Károlyi Lászlónak van itt nagyobb birtoka. Az ágostai evangelikus anyaegyház 1870-ben keletkezett. A nagyszabású, román stílű róm. kath. templom építését 1896 június 10-én határozták el. Az alapkőletétel 1897 október 12-én, a fölszentelés pedig 1900 július 1-én történt. Jelenleg két róm. kath., két ref., egy ág. ev. és egy izr. templom van Rákospalotán. A Páli Szent Vinczéről nevezett irgalmas nővérek vezetése alatt álló Clarissaeum (gróf Károlyi Sándor neje után) leánynevelő-intézet 1882-ben kertészeti iskolaként alakult s hat év előtt lett leánynevelő-intézetté. A községháza 1890-ben épült. Az Imre-utczában a Lerch-féle vendéglő falába helyezték el a Rákospalotai Polgári Kör által Kossuth Lajos századik születésnapja emlékére (1902 szeptember 19-én) készíttetett márványtáblát, újabban pedig márványszobrát állították fel. Nevezetesebb intézménye a községnek a Stefanaeum aggok menedékhelye, melyet gróf Károlyi Sándor 1905-ben alapított. Ő építtette a házat, ő szerelte föl 32 ágygyal és rendezte be. Az intézetet részben a gróf alapítványa, részben alamizsnák tartják fönn. A ház és a telek a gróf tulajdona és a menhelyet a „Szegények kis nővérei” franczia rend tagjai kezelik. Továbbá a Rákospalotai gyógyítóház, mely az alkohol- és morfium-élvezettől megbetegedett embereket ápolja és gyógyítja. E szanatoriumot az Általános Közjótékonysági Egyesület alapította 1909-ben. A községhez tartoznak még a következő telepek: Istvántelek, 127Budapesti gyermekmenhely és Káposztásmegyer puszta, melyet 1377-ben Szendy István vajda nyert új adományul Nagy Lajos királytól. A XV. század közepén a Széchenyieké volt, a kiknek a révén Guti Országh László szerezte meg és 1486-ban Óbudai Kálmán Péternek zálogosított el. A XVIII. században és maig is a gróf Károlyi család birtoka. Itt van a káposztásmegyeri vízmű, mely a székesfőváros balparti részeinek vízzel való ellátására szolgál, de ellátja még Budának a Gellérthegytől Kelenföld felé eső részét is. A balparti vízmű ügyében a tárgyalások már 1872 óta folytak, de az építést Kájlinger Mihály 1893 április 1-én kezdte meg és 1893 július 28-án az első 30.000 m3 vizet szolgáltató részt üzembe is vette. A telep előre meghatározott programm alapján, fokozatosan kiépült 170.000 m3 szállítóképességig, 9.2 kilométer partvonal felhasználásával. A hátralevő ú. n. III. átemelő-telep még ezután kerül építés alá. 1897-ben az I. átemelő-telepet, 1901-ben a II. átemelő telepet és 1904-ben a főtelep második gépészeti részét is becsatolták a vízellátás szolgálatába. A vízmű Újpest, Rákospalota, Dunakeszi és Szigetmonostor határában terül el. Jelenleg három telepből áll: a főtelepből és két átemelő telepből. A kútak száma 73. Ezek közül 4 a főtelep mellett a halparton, 7 vele szemben a palotai szigeten, 7 az első átemelő-telep mellett a balparton, 10 szemben és a szentendrei sziget alsó részén, 23 a II. átemelő-telep mellett a balparton, 22 vele szemben a szentendrei sziget felsőbb részén van elhelyezve. A szigeti kutak vizét szivornyavezeték segélyével automatikusan egy aknába emelik, honnan a Duna alatt 18.0 méter mélységben elhelyezett betonalagúton átkerül a balpartra. Innen a gépek kiemelik és továbbítják. Alagút három van, mindegyik telepnél egy. A főtelep Újpesten, a váczi országút mellett fekszik. Az első átemelő szintén a váczi országút mentén, a rákospalotai határban. A II. átemelő, vagy dunakeszi telepnek az I. átemelőéhez hasonló berendezése van, csak valamivel nagyobb. A káposztásmegyeri vízmű eddig kerek számban 11 millió koronába került és mind az építészeti, mind a gépészeti rész teljesen magyar munka terméke.

Rákospalota. – 1. A róm. kath. templom.

Rákospalota. – 2. Az istvántelki Clarisseum.

Rákospalota. – A székesfővárosi vízmű egyik gépcsarnokának részlete Káposztásmegyeren.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem