Váczhartyán.

Teljes szövegű keresés

Váczhartyán.
Váczhartyán. Vácz közelében fekvő magyar nagyközség, 141 házzal és 890 nagyobbára ref. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása legközelebb nyílik meg. Eredetileg a Rátót nemzetség birtoka. 1323-ban e nemzetség sarja Porcs I. István fia László, itteni birtokait az Ákos nembeli Micsknek, a későbbi bánnak engedte át. A Rátót nemzetségen kívül 1283-ban a nyulszigeti (margitszigeti) apáczáknak is volt itt birtokuk. 1426-ban Zsigmond király, Kisnémedivel együtt, Miklós váczi püspöknek s egyben Katalin nővérének Alcséb, másként Gothal Jordántól származott fiának, Lászlónak és maradékainak adományozta. A XV. század elején Prodavízi Ördög Miklósnak 159is voltak itt birtokai, melyeket több más birtokért cserébe, Zsigmond királynak adott át. Zsigmond 1430-ban a Rozgonyiaknak zálogosította el, a kik 1438-ban Albert királytól, más helységekkel együtt, örök adományul nyerték. 1559-ben már a török hódoltsághoz tartozott és ekkor Harkián néven szerepel az összeírásban. Az 1569. évi török kincstári adólajstromokban a váczi nahije községei között szerepel, 4415 akcse adóval és 5 adóköteles házzal. A török hódoltság végszakában elpusztult és 1690-ban lakatlan volt, azonban lakosai csakhamar visszatértek. 1695-ben már egy negyed portával rótták meg. 1715-ben 21, 1720-ban 19 adóköteles magyar háztartását írták össze. A reformátusok régi anya-egyháza még a török hódoltság alatt fennállott és templomuk 1785-ben épült. A róm. kath. plebánia 1718 óta áll fenn. Az ősi kis templom Szent István király tiszteletére van szentelve. 1848-ban 16 egész úrbértelek volt itt. A tagosítás 1843–46-ban történt. Jelenleg Goszthonyi Tibornak és özv. Rudnay Józsefnének van itt nagyobb birtokuk és úrilakuk. Az előbbié régi családi kúria. 1873-ban alakították át. A Rudnay-féle 1802-ben épült. Ide tartozik Mogyorós puszta. A határában fekvő Várhegyen valamely erődítmény állhatott, melynek körsánczai ma is megvannak. Itt a határban két őskori temetőre is bukkantak, a hol számos lelet került napfényre.

Váczhartyán. Özv. Rudnay Józsefné kuriája.

Gosztonyi Tibor kuriája.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem