A hegyvidék.

Teljes szövegű keresés

A hegyvidék.
Ennyiben adhatjuk vázlatos rövidséggel a vármegye alföldi részének fiziografiai viszonyait, (a folyó és álló vizek, valamint a klimatikus viszonyok kivételével, a melyeket a többi részekéivel együtt fogunk tárgyalni), tekintsük meg őket – hasonló sorrendben – a vármegye éjszaki és éjszak-éjszaknyugati hegyes-dombos vidékén. Azonban előre kell bocsájtanunk, hogy e helyen a Budapest területére* eső hegyes vidék és alföldi részek viszonyaival csak oly mértékben foglalkozunk, a mennyire ezt az általános ismertetés megköveteli. Behatóbban azért nem tárgyaljuk őket, mert a fő- és székváros természeti viszonyainak egy a monografia szerkesztőségétől tervezett külön kötetben annak idején beható leírásban lesz része.
Budapest területének határa a megyeri dunai sziget nyugati partján délnek, majd annak csúcsától délkeletnek vonul. Az újpesti kikötő-sziget éjszaki végén át, Ujpestet kirekesztve, egészen Rákosszentmihályig délkeletnek tart. Itt megtörve s az urasági földeken át előbbi irányát folytatva a „Forrásimajor”-on túl (a Rákos patakhoz közel 142 m magassági pont) hirtelen délnyugatnak fordul és a M. á. v. Szeged–Temesvári vonala fölött (Hármas, 149 m magassági pont) éjszaknyugatnak, majd nyugatnak fordul s Kispesten (Határcsárda) túl délnyugati irányt vesz föl, a melyet egészen Erzsébetfalváig megtart. Ott átlép a Dunán, követi a Csepelsziget éjszaki partját és a Kelenföldet bekerítve, az őrmezői keserű vízforrásoknál újra délnyugatnak, majd a Vadászhegy megkerülésével éjszakra a Hosszúréten, Spanyolréten, Kakukhegyen át éjszaknyugatnak veszi útját. Makkosmáriától zegzúgos vonalban éjszaknak halad a nagykovácsi útig, onnan rövid darabon az Ördögárok folyását követve, éjszakkeletnek, délkeletnek, a Hármas határhegy csúcsától át éjszaknyugatnak, majd a solymári völgyig újra éjszakkeletnek tart. A völgyen túl az Ürömhegyen át nagyjában keleti irányban áthaladván, a Római fürdő fölött a Dunán eléri a Megyeri sziget nyugati partját. Budapest területe a legujabb gyarapodásokat figyelembe véve, 200.90 km2., ebből a Duna balpartjátra esik 86.78 km2., a Duna folyamra 7.83 km2., a jobbpartra 106.39 km2.
A Magyar Középhegység több, egymástól tektonikailag (vetődések nyomán keletkezett völgyek által) elválasztott hegycsoportnak összege, a mely csoportok mindegyike – mint már előzőleg említettük – mind orografiailag, mind geologiailag többé-kevésbé önálló. Vonulásának iránya délnyugat-éjszakkelet. Átlag 400–700 m magas hegyvidék ez; főleg üledékes (mész, dolomit) és részben eruptív kőzetekből (andezit és annak tufája) áll, a mely kőzeteket, nagyrészt náluknál fiatalabb tavi és szubaerikus lerakódások öveznek körül tájképei azért fölöttébb változatosak. Csekély mértékben gyűrődött és (később) számos vetődés (lásd a II. térképet) mentén rögökre töredezett széjjel. A Bakony-hegység (móri hasadékkal végződik) és a Vértes után a rögök lánczolatában a Gerecse következik. Ennek határa Tinnye, Perbál, Zsámbék, Bia vonalán a Benta patak völgye. Nyúlványai tehát csak alig terjednek át megyénk határára. A Gerecsétől keletre terül el a Budai-hegység, a mely Budapestnél vetődési vonal mentén meredek fallal egészen a Dunáig ér. Éjszakon az utóbbi hegységnek a vörösvári harántvetődés szab határt; e vonalon túl van a Pilis hegység, a melynek egy része a Börzsönyivel genetikailag összefüggő Visegrádi vulkánikus 8hegyvidékkel szerves kapcsolatban áll. A visegrádi hegyekkel kezdődik az a vulkánkoszorú, a mely a magyar nagymedencze behorpadása alkalmával fejtette ki működését s a melyben most már az egykori vulkánoknak (= tűzhányók) csak romjait találjuk. A Középhegység nyugati részének folytatása a Cserhát-Mátra-Bükkben keresendő, a mely csoportok közül csak az elsőnek (délnyugati) részei esnek a vármegye területére. A Bükk üledékes kőzeteihez csatlakozik a Mátra andezit tömzse, a melyhez nyugat és délnyugat felől a Cserhát részei simulnak.*
A vármegye hegyes-dombos részei egész területének mintegy negyedét teszik.

Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye geologiai viszonyainak vázlatos térképe.
1 = alluvium; 2 = diluvium;3 = tercier; 4 = rhaetiai emelet; 5 = triasz; 6 = devon; 7 = andezit; 8 = andezittufa 9 = gránit. A Budapest, Dunaadony, Dunaföldvár és Kalocsa táján éjszakkelet-délnyugati, Budapestnél és Bakony vidékén pedig délnyugat-éjszakkeleti irányban haladó vonalak vetődéseket jeleznek, a melyek az Alföldre is kiterjednek. Az alföldi rengések valószínűleg ezekkel a tektonikai vonalakkal függenek össze. Mérték: kb. 1:1200,000.
A Cserhát déli nyúlványaiból megyénkre esnek a Nagyszál (Dachstein mész és alsó oligocén homokkő), mint e résznek legnagyobb kiemelkedése (652 m), azután a Őrhegy (453 m), a Csöröghegy, a Vashegy (358 m), a Várhegy 263 m), a Szilágyihegy, a Csegehegy, a Margitahegy (345 m), a Kőhegy (243 m), Juharos 9(308 m), Haraszt (203 m), Nagyhát (206 m), Kálváriahegy (301 m), (mind a Galgapatak jobb, illetőleg balpartján), továbbá az Alsó- és Felső-Tápió-patakok között: Bajtemetés (301 m), Hrabina (252 m), Oldalhegy (186 m); Az Alsó-Tápió-patak jobb oldalán az Őrhegy (183 m) és végül a Vinicni vrch (230 m), a melylyel a 200 m fölé emelkedő magaslatok és a Cserhát nyúlványai is bevégződnek. Ezek a magaslatok, mint magasságaik is mutatják, tulajdonkép csak domboknak, illetőleg dombsoroknak tekinthetők.
Az egész hegyes-dombos vidék Vácz és a tarjáni völgy között erül el. A Galga-patak két partján Gödöllő és Aszód felé több ágra szakad és messze lenyúlik a Duna-Tisza közére. Vácztól, helyesebben a Csörgőmajortól egészen a Szúpatakig a széles Cserhátnak mindig középvonalában találunk eruptiv kőzeteket* a melyek a Szandahegy (547 m), Tepkehegy (537 m) stb. anyagát alkotják. Ennél a vonulatnál sokkal hatalmasabb a Cserhát középső éjszak-éjszaknyugati ága. Benne száznál több eruptiv kőzetfeltörés fordul elő20. Az ezeket környező képződmények mint harmadkoriak (anomya-homok, azután a mediterrán, cerithium és congeria emeletnek kőzetei); a negyedkori képződményekből főleg a lösz érdemel említést. Előfordul még a nyirok, a mely sok esetben „vastag takaróként fedi a kőzeteket.”20 Ennek a résznek délnyugati nyúlványait Schafarzik tanulmányozta behatóan, különösen az itt előforduló eruptiv kőzeteket, az andezitnek különböző válfajait. Vácztól délkeletre fekszik a Csöröghegy, a melynek keleti része az Őrhegy. A kettő geologiailag együvé tartozik. A hegynek zömét az e vidéken gyakori anomya-homok alkotja, melynek hasadékaiból a sötétszínű, oszlopos elválásu anorthit- augit-trachyt nyomult elő. A Várhegy (263 m) szintén eruptiv kőzetből áll, úgyszintén a Szilágyihegy is. A két utóbbi hegy kőzetanyaga, épp úgy mint a Csegehegyé, augit-trachyt, a mely az anomya-homokon tört át. Hasonló az eruptiv kőzetek anyaga a Galga-patak balpartján is. Galgagyörknél brecciáktól körülvéve található az augit-trachyt.
Harmadkori.
Ugyanez a kőzet előfordul az ecskendi erdőben (321 m); a cerithium-mésztől körülvett Hegyeskövön,* a nyirokkal fedett Borsóverőhegyen* (fennsík), a Takácshegyen (255 m, 275 m, a melynek környék szintén nagyrészt nyirokkal van borítva) és az acsai kőbányában (174 m). Schafarzik vizsgálatai alapján mondhatjuk, hogy a Cserhát déli részében előforduló eruptív-kőzetek „erősen bázisos üveg-alapanyagban nagyon bővelkedő augit-trachitok.”* Az eruptiv kőzeteken és tufáikon kívül a Duna mentén még mész (mediterrán) és kavicsos homok (alsó-mediterrán koru) szerepel, a mely Budapest altalajában is elő fordul. A kőbányai fúrt kútak is e korhoz tartozó kavicsból kapják vizüket. A mediterrán képződményekre a szarmata tenger rakta le üledékeit, a melyeket (piszkos-fehér, durva mész) Kőbányán fejtenek. Előfordul ez a mész a Csepelszigeten is, mintegy összekötő kapcsot szolgáltatva. Kőbánya és Budafok között. Föléje helyeződtek a pontusi kor képződményei, a melyekkel szintén a Duna és a cserháti dombok közén és Budapest környékén találkozunk (Rákoson, Kőbányán, Pestszentlőrinczen), ezeknek mélyebb rétegeiben kék színű agyag szerepel a melynek fedője kavics, fekűje szarmata mész. A kavics egy óriási törmelékkúpot alkot, melyet a váczi szoroson áttört Duna rakott le (Rákoskeresztúr, Pestszentlőrincz); a kavicsok pontusi agyagon nyugosznak.15 A felszíni talajnemekre vonatkozólag Treitz végzett vizsgálatokat, ezeknek eredményeit a következőkben foglalhatjuk össze.
Galgagyörktől éjszakra.
Galgagyörktől éjszakra.
Uhlig a Cserhát eruptiv kőzeteit felső mediterrán korúaknak mondja és andezitnek (nyroxen-andezit) minősíti (Uhlig V.: Bau u. Bild der Karpathen. 1903.)
Az idősebb korú képződmények (Budai-, Pilis-hegyek, Cserhát éjszaknyugati részei) termőrétege „kevés kivétellel vörös, vasas agyag”, a mely a levegőből hulló és humuszsavat tartalmazó anyagok hatása alatt átalakult porból képződött. A Budapest felett fekvő löszhátak termőtalaja agyagos, humuszos vályog. Mint általában, úgy itt is a vályog alkotja a legbiztosabb termésű talajt.
A Magyar Középhegység nyugati*, dunántúli részében lényegesen eltér a most tárgyalttól. Bár az egyes korok üledékei jórészt itt is megtalálhatók, tektonikai 10(hegyszerkezeti) tekintetben mégis van különbség. A Cserhát dombvidékétől nyugatra terül el a tetemes magasságra emelkedő Börzsönyi hegység trachit tömzse (Csoványos 939 m), a mely – habár orográfiailag a Duna áttörésénél el van választva az esztergomi és visegrádi eruptiv kőzetektől – geologiailag együvé tartozik az utóbb említettekkel. Tőle délkeletre húzódik a Pilis-Gerecse-hegység, a melyhez a Budai hegyek csoportját is számítjuk. A Gerecséből csak a végső nyúlványok esnek a vármegye határába, míg a Pilis és a vele szoros kapcsolatban lévő Visegrádi-hegység legnagyobb része Pest vármegyéhez (pomázi járás) tartozik. Ez alkalommal tehát főleg a Visegrádi és Pilis-hegységgel* kell foglalkoznunk, mivel a Budai hegyek behatóbb ismertetése már említett okok miatt jelenleg nem kívánatos. A hegység határai éjszakon a Duna, közel Esztergomtól kezdve, keleten a Duna közel Óbudáig, délen az óbuda–esztergomi országút közeléig, nyugaton a Leányvár. Kesztölcz és Esztergom közötti vidéket egyenesen éjszaknak átvágó vonal; elfoglalja ennélfogva ez a terület a Duna-szöget Esztergom és Óbuda között. Nyugaton Esztergom vármegye felé mesterséges határvonal választja ketté a hegység területét. A határ Dömöstől (Esztergom vármegye) kiindulva, a Prédikálószék (641 m) csúcsán, Nagy-Somhegyen (476 m), Akasztólyukon (563 m), Királykúton (453 m), Dobogókőn (700 m), Kis- és Nagy-Szoplakon (683 és 713 m), a Pilis-hegy (757 m), Lászlókúp (674 m) oldalán egészen a solymári tektonikus völgyig terjed, (a mely vetődés útján keletkezett) és elválasztja a délebbre fekvő Budai hegyektől. A hegycsoport törzsöke a Pilisi vagy Szántói hegy, a mely a vármegye határán (részben Esztergom vármegye területén) Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Szentlélek (Esztergom vármegye) és Csév (Esztergom vármegye) között éjszaknyugat-délkeleti irányban helyezkedik el. Délkeleti irányban a Hosszú és Drenek-hegyben (483 m) folytatódik; melyek között az első mély nyereggel van a Pilistől elválasztva. Hozzátartoznak még a Csobánkától éjszakra, illetőleg délnyugatra fekvő Kovacsina, a Kis- és Nagy-Ziribár (407 m) és ez utóbbinak déli alján a Garancs-hegy (291 m). A Nagy-Ziribár mély nyereggel függ össze a Nagy-Kevély-hegygyel (537 m). Az utóbbihoz csatlakozik éjszaknyugat felől a Csúcshegy (357 m), délkelet felől a Kőhegy (337 m). A Középhegy (190 m), Rókahegy (251 m), és Arany-hegy (177 m) befejezik e vonulatot, kelet felé félkört alkotva, míg a Kevély- és Csúcshegy-gyel párhúzamosan haladó Malom- és Steinriegel (281 m) nevű dombok dél felé zárják be a borosjenői és ürömi völgyet. A Kalászi-völgy a Duna felé nyílik és annak síkjára ereszkedik alá. A Pilisnek dél felé vonuló ága a vörösvári és pilis-csabai völgyet választja el egymástól. Ennek a vonulatnak területünkre eső nevezetesebb csúcsai a Felső-Somlyó (305 m), Nagy-Kopasz-hegy (444 m), a Homok-hegy (394 m), a Fehér-hegy, Szénahegy, Vereshegy (352 m); dél felé ez az ág a Kovácsi hegyekbe ütközik. Az itt felsorolt és Pilis-hegység néven összefoglalt ágak éjszakfelé nagyrészt közvetetlenül csatlakoznak a szentendre–visegrádi hegycsoporthoz, bár ezt orográfiailag a tágabb értelemben vett Pilishez számíthatjuk, geologiai viszonyai miatt helyesebb az utóbbitól elkülönítve tárgyalni. E hegycsoportot éjszakon a szentléleki, délen a pilisi völgyek határolják és lényegében külön választják egyszersmind az üledékes kőzetek területét az eruptivusakétól. Középpontját alkotja a Dobogókő (700 m), melytől különböző irányokban több fő- és mellékág indul ki. Az első délkelet felé Pilisszentkereszt mellett Pomáznak és Szentendrének húzódik. Legmagasabb kiemelkedései a Fekete-hegy (549 m) és a Lom-hegy (461 m). Az utóbbinál a főág ketté oszlik. A mellékágak közül az egyik éjszakkeletnek tartva, a főággal együtt „bekeríti délről a szentlászlói magas völgyet.” Nevezetesebb kiemelkedései Jazoverin, Hárommező-hegy, és a Sétoruk, a Vöröskőszikla teteje (523 m), azután a Hajlékosbércz (Hallgós, 439 m), Úrasztal (394 m) nevű hegyek és a magában álló Csódi hegy.
Ez a Zala völgyétől a Duna könyökéig terjed. Benne főleg a Pilis- és a Budai hegyek érdekelnek bennünket közelről. Czirbusz róluk, mint az Ős-Mátrának, Jankó mint a Magyar Középhegység nyugati részének tagjairól beszél.
Vagyis Koch szerint a Szentendre–Visegrádi és a Pilis-hegység.19
A másik mellékág Pomáz és Szentendre felé vonul. Nevezetesebb csúcsai a Kolevka (587 m), Nagy- és Kiskartalja (Nagy-Csikóvár 556 m, Kis-Csikóvár 461 m), a Messzelja (311 m), és a Kőhegy (367 m), mely utóbbi kettőnek nyúlványai a Dunáig érnek. A második főág a Dobogókőtől Esztergom irányában halad „és az esztergomi várhegyben szakad meg.” Főbb pontjai már a vármegye területén kívül esnek. A hegységet felépítő kőzetek részben üledékesek, részben 11vulkánikusak. Keletkezésük idősora szerint (másodkori, harmadkori, diluvialis és alluvialis képződmények) következők szerepelnek.
Dolomit (fődolomit, mint másodkorú képződmény). A hegység legalsóbb képződmény fölötte fekszik az ú. n. Dachstein mész, (például a Pilishegy, az Oszoly, Csobánkával szemben és ugyanott a Csúcshegy legnagyobb része). Néhol a dolomit összeálló, sziklákat alkot a hegyek lejtőin, példának okáért Ürömnél (Kálvária-, Budai- és Kőhegy) Borosjenőnél (Kő- és Csúcshegy), rendesen azonban porrá mállik szét (kőpor). A dolomitot Pilisvörösvár, Piliscsaba és Üröm határában nagyobb kőbányákban fejtik és az országút kövezésére használják. A Dachstein vagy megtalódusz mészkő (rhaetiai emelet) a Pilishegységben, a felület alakzatának létrehozásában a trachit mellett a főszerepet játsza. Nevezetesebb előfordulása a fentebb említetteken kívül a Ziribár, Hosszúhegy, Drenekhegy, Sólyom stb. vonulata, a mely a Békásmegyer melletti Rókahegygyel végződik. A mealodus mésznek egy másik vonulatát, a mely a Pilisből kiágazva délnek tart, jelzi a „Hruba Skala, Hreben Skala, Zlomen i wrch, a Kis-Kopasz és a piliscsbai Nagy-Kopasz. Nyugaton a Kőárok, a Nagy- és Felső-Somlyó hegyeket, délen a Szénáshegyet alkotva, a vörösvár-csabai dolomithegyekbe ütközik. A Pilishegy kelet, dél és nyugat felé meredeken emelkedik fel. A szomszédságában feltódult trachit kőzet nem hozott létre kőzetében lényeges módosulást (hőhatás, kontaktometamorfozis), csak a rétegek lejtési szöge változott meg, a mi valószínüleg a trachit-eruptió után bekövetkezett sülyedésnek tulajdonítható. A mész mint másutt, úgy itt is bővelkedik barlangokban,* a melyek jórészt a preformált hasadékokon beszivárgó víz fizikai és kémiai hatásának köszönik létrejöttüket. A meszet e területen részben útkövezés, részben mészégetés czéljából fejtik. Az utóbbi czélra a Dachstein vagy megalodus-mész különösen alkalmas. Legtöbb mészégető a Pilishegy környékén van. A Dachstein-mész mellett még a vöröses vagy fehérfoltos Juramész fordul elő a Pilishegy vonulatában (Bela Skala).
Csobánka mellett „Macka jama”, a Kiskevélyen egy barlang Ursus spelaeus csontjaival, Solymártól nyugatra a János- és Ördögbarlang, Ürömnél a Farkasverem.
A harmadkor eocén-képződmény képviselője a vármegye területén csak a budai hegyek éjszaki nyúlványaiban előforduló szürkésfehér nummulit-mészkő (Üröm és Borosjenő vidékén, a hol kőbányákban fel van tárva), a melynek tetemes vastagságú rétegei a Dachstein-mészen feküsznek. E kor képződményei közé tartozik még a márga, a mely a budai hegyekben is szerepel, s a melyet a benne nagy mennyiségben előforduló bryozoák után bryozoa-márgának neveznek (ürömi kőbánya). A harmadkori oligocén képletei közül szerepel 1. a budai márga, még pedig e terület legdélibb részében, csekély kiterjedésben. 2. a mészhomokkő (hárshegyi homokkő) hatalmas kifejlődésben (Üröm, Solymár, Borosjenő és Csobánka mellett egészen a Pilis keleti aljáig). A homokkő rendesen a felületen elterülő takaróként födi a Dachstein-mészt és a felső triasz- vagy fődolomitot. A homokkövet számos kőbányában fejtik (Üröm, Borosjenő, Csobánka, Pilisszántó stb.) és ipari czélokra (ajtóküszöb, malomkövek) felhasználják. 3. a kisczelli agyag a pilisvörösvári völgy elején, a Steinriegel déli alján, a Kalászi völgyben és az Üröm melletti Felsőhegyen van feltárva; téglagyártásra szolgáltat jó anyagot. 4. a Cyrena-agyagrétegek csak csekély kiterjedésben lépnek a felszínre, „oly helyeken, a hol a víz igen mély árkokat mosott a laza rétegekbe.” Előfordul főleg a pomázi Messzealja nyugati oldalán, a Kiskartalja ágai között végig nyúló „Zsivanov potok” vízmosásában. 5. az oligocén-tengeri agyag és homok Pectunculus obovatus-rétegek) a Kartalja, a Messzelja Kőhegy között fordul elő, a hol a szőlők talaját szolgáltatja, továbbá még Pilisszántónál a helység és a Hosszú-hegy között végignyúló mély árokban, valamint a Pilis alján végigvonuló mély vízmosásokban és a szentendrei-visegrádi vonalon a trachit-hegység keleti szélén is található. A harmadkor neogén-képletei közül emgemlítendő 1. a pomázi Messzealja-hegyet körülövező s a szőlők talaját szolgáltató alsómediterrán homok és kavics, a melyet Szentendre felé a Susnyár, Podkamen és Kőhegy között elterülő szőlőkben szintén megtalálni; 2. a bryozoa-mészkő (alsó mediterrán). Ezt a szürkésfehér, néhol kavicsos mészkövet útkavicsozásra és Pomázon, a hol fejtik, építőkőnek használják. A kavicsos bryozoamész még Csobánkától délre, a Garancs-puszta melletti hegyen is található. Vele befejeződik az üledékes kőzeteknek az a csoportja, a mely keletkezését főleg a tengernek, illetőleg az abban élő állatoknak 12köszöni, mint bizonyos biochemiai, chemiai vagy mechanikai, vagy az utóbbi két folyamat együttes hatásának eredménye. Hátra van még e hegységnek főleg éjszaki részét alkotó harmadkori vulkánikus kőzeteinek (andezit különböző fajai) és üledékes mellékképződményeinek (tufák) és végül az összes rétegek fölé legfölül helyezkedő lösznek a megemlítése. Az andezit a szentendre-visegrádi hegység zömét alkotja és rendesen csak a magasabb kúpokon lép a felületre, különben brecciái és tufái által mindenütt el van takarva.
A Szentendre–Visegrádi hegycsoportban egy fővonulat körül csoportosulnak a kisebb-nagyobb eruptívkúpok, a breccia és tufa területén belül; ehhez csatlakoznak még a harmadkori képletek közül s a lösz-takaróból kibukkanó kisebb, vulkánikus eredetű kúpok. A hegycsoport főtömege magas, hosszúra nyúló hegyvonal, mely párhúzamosan halad a Pilishegységgel. Dél felé vonultában (Dobogókő, Ispanovhegy) két ágra szakad. A délkeletinek főbb pontjai a Kolevka, a Nagy- és Kiskartalja; az éjszaknyugati a Nyerges-hegygyel (557 m.) végződik.
A hegycsoportnak legéjszakibb része, a „Dunai andezit-csoport”, Visegrád–Dunabogdány vidékén terül el. Itt az eruptiv kőzetek kitörése főleg az alsó és felső mediterrán kor közé eső időben következett be, bizonyítja ezt az a körülmény, hogy a felszínre tört lávatömegek az alsó mediterrán kor képződményein ömlöttek szét. A kőzet-anyag itt gránát-tartalmú biotit-amfibol-andezit és pyroxén-andezit. Az eruptiv-kőzetek kúp, lávaár, tellér és lakkolit, továbbá andezit-konglomeratumok és andezit-tufák alakjában jelentkeznek. Az utóbbiak előfordulásából és nagy mennyiségéből az itt egykor működő vulkánok minőségére vonhatunk következtetéseket. Legnagyobb valószínűség szerint sztráto-vulkánok voltak, még pedig a polygen-típushoz tartozók. Az andezit-kitörések igen ekszplozív lefolyásúak lehettek, csak így magyarázható a brecciáknak és tufáknak túltengése a tömeg-kőzetek fölött.
Visegrádtól délre fel van tárva a vöröses-barna biotit-amfiból-andezitkőzet (Ördögbánya*, amelyet saját tufája vesz körül. Keleten és nyugaton a Duna mellett tetemes területen lösz rakódott le, a melyből Dunabogdánytól délkeletre a Csódi hegynek* számos bányától kikezdett gomba-alakú lakkolitje emelkedik ki. Délibb részein a nagyobb elterjedésű tufákon kívül különösen az amfiból-andezit- a biotit-gránát-andezit (Pilisszentkereszttől éjszakra fekvő vonulat, Torina 508 m és Lomhegy), a pirokszén-andezit (a Pilisszentlászló alatt fekvő Kapitány-hegy tömzse, 509 m). uralkodik. Az eruptív kőzetek és tufáik, melyeknek legdélibb előfordulása a Pomáz melletti Messzelja (amfibol-andezittufa, 173 m), Szentendrétől éjszakra, majd éjszaknyugatra kanyarodnak föl Esztergomig. A völgyekben a szubaerikus eredetű és a vármeyge más helyeiről is már ismeretes sárgaföld, a lösz nagy kiterjedésben fordúl elő (Pilisszentkereszt–Csobánka) nyirokkal váltakozva (Szentendre–Pomáz).
A Visegrádtól délre fekvő Ördögbányában az utolsó években az évi termelés 8–10,000 köbméter terméskő volt. Különösen folyamszabályozási czélokra és utczaburkolásra használják. A Budapesten látható vöröses andezit-járdakövek innen származnak.
A Csódi-hegy gránáttartalmú biotitandezitből áll.
A solymári völgytől délre terül el a Budapesti (Budai) hegység. A Magyar-Középhegység délnyugati felének a Duna könyökében szétterülő, éjszakkelet-délnyugati és éjszaknyugat-délkeleti irányban haladó vetődési vonalak mentén szétdarabolt, rögökből és völgykatlanokból álló részének déli fele, a mely majdnem egész terjedelmében a vármegye határai közé esik. Éjszakon, délen, keleten és nyugaton (?) tektonikus vonalaktól (solymári, budaőrs-biai, tinnye-perbál-zsámbéki völgyek és a Duna völgye) határolva, csak délen terjed némileg túl a vármegye határán, a hol a „Mészáros-út” választja el a török-bálinti domboktól. Benne két csoportot különböztethetünk meg: 1. a szűkebb értelemben vett Budai (Budapesti) hegységet, 2. a Nagykovácsi hegységet. Az elsőhöz számítjuk azokat a csoportokat, amelyek Solymár, Hidegkút, Budakesz, Budaörs és Budapest között terülnek el. Ezek a) a Hármashatárhegy csoportja (Solymár–Hidegkút vonalán kezdődik és innen délfelé nyitott félkörben a Hármashatárhegyig, Lipótmező-Óbuda vidékéig terjed), a melynek gerincze a hidegkúti Kálvária-hegyen (386 m) át a Csúcshegy-be (445 m) folytatódik. A Hárshegyen (462 m) túl elterülő fennsíkszerű Hármashegy-től (496 m) mély nyereg választja el.* A Lipótmező 13(illetve az Ördögárok) völgye megadja e csoport határát; b) Hárshegyi csoport felé (Hárshegy 458 m), a melyet nyugaton az Ördögárok választ el a nagykovácsi csoporttól9; c) a János- és Sváb (Isten)-hegy csoportja, a mely a Budai hegység legmagasabb és legkiterjedtebb tagja.* A János-hegytől, mint a Budai hegycsoport legmagasabb pontjától, a Háromkúthegyen át félkörön vonulat szolgál át a Sváb-hegyre, a melyből délkeleti irányban csapó ágak indúlnak ki.* Tőlük délnyugatra terül el d) a Budaőrs vagy Csiki csoport.*
E vonulatnak többnyire kopár csúcsai: Kecskehegy (395 m.), Remetehegy (348 m), Mátyáshegy (299 m). A főgerinczből kiágazó mellékgerincz magas pontjai majd mind 300 m alatt maradnak (Ujlaki hegy, Vadaskert).
Jánoshegy 529 m, Svábhegy 480 m.
Főbb magaslatai: Széchenyihegy (427 m), Martonhegy, Orbánhegy, Sashegy (258 m) és Gellérthegy (235 m.).
Magaslatai: Budaörsi hegy (438 m), Rossberg (366 m), Ökörhegy (290 m), Törökugrató (251 m).
A Budai hegység geológiai viszonyait vázlatosan a következőkben adhatjuk. A hegység alapját felső triasz-korú mészkőképződmények és dolomit adja, erre az alaphegységre eocén és oligocén korabeli mész, márga, agyagos homokkő és konglomerátum rétegek települtek, a melyek későbbi tektonikai zavaroktól szétszaggatott takarót alkotnak. Míg a legalsó eocén lerakodásai az édesvizű mész és a barnaszén csak néhány helyről ismeretes, addig a nummulitmész, a márga és konglomerátumok s az alsó oligocénhez tartozó meszes homokkő nagy szerepet játszanak e hegycsoport felépítésében. Budafok és Bia között fiatal harmadkori rétegeket találunk (budafoki fennsík, Iharos és Katalin-hegy) Budafok és Diós között miocén-korú ceritium-rétegek szerepelnek, negyedkori édesvizű képződményektől és lösz takaróktól fedve; végül még a Gellérthegyen, a Várhegyen és Óbudán a hévizekből lecsapódott mésztufa is előfordul. A Nagykovácsi hegység Pilisvörösvár, Piliscsaba, Páty és Budakesz között terül el; középpontja Nagykovácsi. Ettől éjszakra terül el a Nagyszénáshegy (540 m) kiágazásaival; kopár megtalodusz-mészkő az anyaga. A Nagykovácsitól délre fekvő Nagykopaszhegy legnagyobbrészt ugyanebből az üledékes kőzetből alakult. Az említett két csoport tömegei nyugaton összefüggenek egymással, Nagykovácsi körül keletnek nyíló koszorút alkotva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages