Források.
Források.
A vármegye hegyes vidékének geologiai felépítéséből és szerkezetéből magyarázható annak forrásokban, de különösen gyógyvizekben és termákban való gazdagsága, főleg Budapestnél, a Duna jobbpartján. Az itt éjszak-déli irányban húzódó termális vonal mentén feltörő melegforrások világhírűek. De nemcsak a Duna jobbpartján vannak ilyen termák, hanem a balparton, sőt egyes dunai szigeteken is. A jobbpartiak közül említést érdemelnek az óbudai langyos források,* a melyeknek egy része már a rómaiaknak is szolgáltatta a fürdőikhez szükségelt vizet. Hasonló források – a melyeknek vize majd malomhajtásra, majd öntözésre szolgál – vannak még Békásmegyeren (kettő), a vörösvári-út mentén, a Kerék-kocsma mellett. Valamennyinek hőfoka 20–22 °C. Ennél magasabb hőmérsékletűek a József-hegy forrásai: a Lukács-fürdő (kénes hévvíz) forrása 56 °C, a Császárfürdőé (kénes hévvíz) 61 °C, a Királyfürdőé 63 °C, a mely adatok a régebbiekkel szemben azt mutatják, hogy a hőfok nem állandó, hanem a Duna vízállásával emelkedik, ép úgy, mint a források vízbősége is. Az utóbb említett források a Budapest mellettiek között a legvízdúsabbak. A Gellérthegy alján dolomit-hasadékból törnek elő a Ráczfürdő forrásai (kettő), 67 °C és 35 °C, a Rudasfürdő termái (öt) dolomit barlangból fakadnak, hőfokuk 42 °C és 35 °C; a Sáros-fürdő hőforrása a dunaparti síkon buggyan fel (Gellérthegy délkeleti tövében). A Dunai szigetek közül a Margitsziget és annak éjszaki vége és a pesti part* között volt ú. n. Fürdőszigeten szintén voltak hőforrások. A margitszigetinek (ártézi kénes hévvíz) hőfoka 43 °C, fürdőszigeti forrásoké* (11) pedig, Szabó mérése szerint, 41° volt. Hőforrásnak (kénes hévviz) kell minősítenünk a budapesti városliget artézi kútját is. Ez közel egy kilométer mélységből – ugyanabból a kőzetből, a melyből a Gellérthegy áll, – kapja vizét. A víz hőfoka 73.35 °C. A hévvizeknél nem kevésbé híresek a vármegye keserűvizei.13 Ilyenek a Saxlehner „Hunyadi János”-forrása (Budán, a dobogói völgyben), a „Ferencz József”-keserűvíz forrástelepe (az őrmezői völgyben), az „Apenta” keserűvíz (az előbb említettnek szomszédságában), az „Erzsébet királyné” források (a kelenföldi síkon), a Loser-féle „Pálma”-víz, (Budaőrs határában) a „Mária-forrás” (Budán, a III. kerületben) és végül a budaőrsi „Herkules” keserűvízforrás. Édesvizű források pedig széltében a vármegye majdnem minden részében nagy számmal találhatók; bővizűségük és számuk nagyobb a hegyes vidéken, mint az alföldi részeken. Vízbőségük (eltérőleg a termák viselkedésétől) lényegében a csapadékmennyiségtől függ, a mennyiben ez az elszivárgó vízmennyiséget, a talajvíz állását módosítja és oly formán bővíti vagy csökkenti a források vizét.
A lőpormalomnál és attól alig 30 lépésnyire, körülbelül 10–12 méternyire a Duna szintje fölött, sík mezőn.2
A Rákospatak beömlésével szemben.
E sziget – mely különben is csak alacsony vízállásnál volt látható – a Dunaszabályozásnak esett áldozatul.
