Birtokviszonyok
Birtokviszonyok
A levéltárak és levelesládák sötétjéből napvilágra hozott régi oklevelek, a könnyen hozzáférhető nyomtatott okmánytárak adatainak tömkelegéből, ma már lehetséges lenne előállítani, ha nem is teljes, de elég hű és világos kartografiai képét hazánk középkori birtokviszonyainak. Erre nézve az első kísérletet, kiszabott körén talán kissé túllépve is, megtette már Csánki Dezső, hazánk történelmi földrajzának buzgó kutatója és rendszeres feldolgozója. Az ő, jobbára a Hunyadiak korára vonatkozó közléseinek alapján, vármegyénk területének birtokviszonyairól is kapunk felvilágosítást. Az Árpád korra vonatkozólag is van egy számot-tevő kísérletünk. Karácsonyi Jánosnak a nemzetségek történetéről írt és a birtokviszonyokra is kiterjedő művében, a melyben a nemzetségek földrajzi elhelyezésére nézve is találunk némi útbaigazítást.
Csánki közléseiből kitűnik, hogy Pilis vármegye területén, a középkorban, nagyobb birtoktesteket nem találunk. A nagyobb rész eredetileg királyi birtok volt, a melyből Óbudát és környékét, meg Visegrádot, a királynők kezében látjuk, míg a többi terület a királyi szolgák között oszlott meg. Nagyobbacska uradalmat Solymár, Zsámbék, Tök és Perbál táján látunk s nagy számmal jelentkeznek a vármegyében mindenfelé az egyházi birtokok.
Pest vármegye területe nagyobbára a kisnemesek kezében volt; ezek tekintélyes csoportjából csak a Péczeliek válnak ki nagyobb terjedelmű, de jobbára szerzett birtokukkal. Nagyobb uradalmat, bár egyes főurak is birtak kisebb-nagyobb birtokkal, csak a Rozgonyiak kezében találunk. A Duna–Tisza köze ismét jobbára királyi birtokra vall, a mennyiben Zsámbok, Sári és Kecskemét vidéke a királynőké s a települő kunok is itt kapják megszabott részöket. Egyházi birtok a pestmegyei részekben aránylag, kevés volt. A nyulszigeti apáczáknak a főváros környékén és a Duna déli mentében, a váczi püspöknek és káptalannak a megye éjszaki részében s a püspöknek az alpári síkon is, az óbudai apáczáknak Czegléden és vidékén volt birtokuk.
A Csepelsziget egész terjedelmében Árpád vezér megszállott birtoka volt s mint ilyen, utóbb királyi családi birtok s jobbára a királyi udvar alkalmazottjai bírták. Adomány útján a Rozgonyiak és az egyház bírt jelentősebb birtoktesteket.
A solti részeken a legtekintélyesebb birtokosok az egyháziak voltak. A kalocsai érsek és káptalan a solti részek déli vidékét úgyszólván csak a szekszárdi apátsággal osztotta meg. Voltak ugyan Solt vármegye éjszakibb részében világi nagyobb birtokok is, így a Laczkfiak, Szentiványiak, Kápolnaiak, Tőttösök, de a legnagyobb rész mégis inkább kisbirtokosok kezében volt.
A magyar birtokjog fejlődésének története tanítja, hogy honfoglaló őseink az egész elfoglalt területet közös birtoknak tekintették, a melyen a törzsfők osztoztak olyképpen, hogy az egyes törzsfők a tőlük meghódított területen telepedtek meg és a törzs e területet az ő vezetésök mellett birtokolta. Utóbb e törzsfők a birtokolt terület egy részét kizárólag a maguk részének tekintették s így keletkeztek a nagy birtokok; ellenben a terület többi része a törzs tagjai között nemzetségek szerint oszlott meg. Ez utóbbiakból származtak a középbirtokosok. Végül a törzsek által szorosan birtokba nem vett területek az ott talált lakosok kezében maradtak s így keletkezett a kisbirtokosok osztálya. A Szent István-féle alkotmány a birtokjogban is új elvet honosított meg. A királynak az országban levő minden földbirtok fölött lévő főhatalmát, mely IV. Béla óta a szent korona eszméjével kapcsolódott össze. Verbőczy már a szent korona hatóságáról beszél, mely a fennálló összes földbirtok fölött áll és közvetetlenül minden magánbirtoknak alapul szolgál.
E fejlődés szerint a törzsfőnökök birtokaiból alakult nagybirtok megoszlott a király és családja, meg a főurak és főúri családok között. Ezek legnagyobb része ősi jogon szerzett birtok volt, a melyet utóbb természetesen királyi adomány és magánszerzemény (vétel, csere) gyarapított vagy változtatott. A középbirtokosok, vagyis a köznemesek, a királyi szolgák birtoka, szintén ősi lehetett, a mennyiben a nemzetségekre esett és utóbb osztály alá került 284birtoktestek részeit alkotta. A kisbirtokosok, vagyis azok, kiknek birtoka csak annyi volt, hogy azt önmaguk és a családbeliek mívelhették, a meghódított haza őslakóinak kezén meghagyott birtokrészekből alakult.
Mindaz, a mi a várszerkezet szerint a vármegyei, vagyis a királyi uradalmi birtokot alkotta és mindaz, a mi Szent István idejében még szorosan birtokba véve nem volt, a szent korona hatósága alá tartozó birtok volt. Ebből a birtokterületből fejlődött részint alapítás, részint szerződésszerű szegődés, részint királyi adományozás útján, az egyházi birtok, azoknak a jövevény főuraknak a birtoka, a kiket már Szent István behívott és megtelepített, hogy nyugati műveltségükkel az ország fejlődésének irányt szabjanak és gyarapodott a főurak, az egyháziak és a középbirtokosok birtokállománya.
Az ország birtok-jogrendszerének világosságánál, a hasonító erők felhasználásával vizsgálgatva vármegyénk mai területének középkori birtokviszonyait, azt tanuljuk, hogy e terület javarésze, különösen a Duna- és Tisza-melléke, a honalapító Árpád törzsfőnöki birtokait alkotta. Vagyis, hogy igazat mond Anonymus, mikor azt állítja, hogy a nagy szigetet, a régi értelemben véve, Árpád vezér önmagának és családjának tartotta fenn. Ennek maradványait jelzik a részben még ma is meglévő királyi magánuradalmak (természetesen a gödöllői újabb szerzemény itt figyelembe nem veendő) és a terjedelmes egyházi birtokok. A vármegye többi része, némi csekély s inkább Pest vármegye éjszakibb részein lévő kisbirtok kivételével, nemzetségi birtok volt. Hogy melyik törzsfőnök nemzetsége között oszlott az meg, azt ma teljes bizonyossággal bajos meghatározni. De tekintetbe véve azt, hogy a vármegye területén egymástól jó távoleső pontokon Árpád-törzsbeli családok nevét látjuk egyes helységekben megörökítve és hogy Anonymus szerint Buda környékén Kurzán törzse telepedett meg, azt kell hinnünk, hogy e nemzetségek a Turul, illetőleg Árpád törzséből és Kurzán ivadékaiból alakultak. Igy tehát vármegyénk ősi birtokos osztálya származására nézve is a honalapítók legelőkelőbb részéből vállott ki.
Karácsonyi összeállítása szerint vármegyénk területén törzsökös nemzetségek voltak az Ákos, Bicske, Gyula-Zombor, Kartal, Káta, Rátót és Zsidó nemzetségek a pestmegyei részeken; a Rosd nemzetség a pilismegyeiekben. Szerző nemzetségek voltak Pilis vármegyében; a Baar-Kalán, Baracska, Hont-Pázmány, Kartal, Osli és a jobbágy-nemzetségekhez sorolt Nána-Beszter nem. Pest vármegyében: a Balog és Záh; Soltban a Rátót és Szente-Mágócs nemzetség.
