II. József.
II. József.
II. Józsefnek a haladás eszméiből szőtt fátyolba burkolt absolutismusa mindenütt egyenlő nyomokon járt, mert hiszen éppen a generalizálás volt egyik alapgondolata. Pest vármegyéhez is megérkeztek a kalapos császár rendeletei s a vármegye tisztviselőkara kénytelen volt, az erőnek és hatalomnak nyomása alatt, azokat végrehajtani. De azért a vármegye egy alkalmat sem mulasztott el, hogy tiltó és óvó szavát felemelje. Igy például az ország katonai asszisztencziával tervezett összeírása ellen, a melyről azt mondja, hogy „az ilyen elméleti tervek, melyeknél azok tanácsa nélkül járnak el, kik a körülményeket ösmerik, nem válhatnak a közjó hasznára. (1784). A vármegye tehát a császár ellen éppen azzal érvel, a mit az reformterveinek védelmére pajzsul helyezett maga elé. Abban a nagy felzúdulásban, mely 1789-ben József rendeletei nyomán kitört, Pest vármegye komoly, de erélyes és határozott felirattal vett részt. Az országgyűlés tartásának újabb elhalasztását azzal indokolni, hogy az adórendszer munkálatai még nem készültek el, nem szabad. A királyi leirat ezen okadatolása ép oly sérelem, mint a milyen magoknak az előmunkálatoknak az ország tudta és megegyezése nélkül való előkészítése. „Nehogy tehát e részben köteles hűségök és őszinteségök ellen vétsenek, alázatosan és bizodalmasan kijelentik ő felsége előtt, miképen őket soha semmi sem fogja arra bírhatni, hogy alkotmányos jogaik és kiváltságaikról önkényt lemondjanak.” Egyuttal a vármegye egy magyar nyelvű feliratban szívére köti a kir. magyar helytartó-tanácsnak, hogy addig is, míg a sérelmek orvosoltatnának, mindenekben a törvényekhez s nevezetesen az 1723-iki 102, t.-czikkhez tartsa magát.
A nemzet felháborodása győzött. A testileg erősen megrokkant császár, ki halálát közeledni érezte, visszavonta összes törvénytelen rendeleteit. Mikor a nemzet féltett kincsét: a szent koronát Bécsből leküldték, a vármegye külön e czélra vármegyei zászlóaljat alakított, hogy a vármegye területére való bevonulásul díszkíséretül szolgáljon. A szent koronát 1790 február 20-án, 600 ágyúlövés üdvözlő dörgése, fényes ünnepség között helyezték el Budán. Egész diadalútján, a határtól az ország szívéig, mindenütt lelkesülten hangzott az üdvözlet: Éljen a magyar szabadság! És ugyanaz nap II. József megszűnt élni. Bizonynyal igaza volt, mikor környezetéhez így szólt: Óhajtanám, ez írassék síromra: itt nyugszik egy fejedelem, ki jó és tiszta szándoka, mellett is elég szerencsétlen vala látni, hogy minden tervei hajótörést szenvednek.
