A béke.

Teljes szövegű keresés

A béke.
De az erőszak embereire hirtelen, mint derült égből a villám, úgy csapott le a király elhatározása, mely a nemzet és uralkodója között az egyetértést helyreállította s az ország kormányzásának törvényes gépezetét állította vissza.
A pestmegyei ellentállás zárójelenete 1906 április 18-án játszódott le, a mikor Fazekas Ágoston főjegyző elnöklete alatt tartotta a törvényhatósági bizottság első rendes közgyűlését.
A törvényhatóság ez alkalommal Holló Lajos indítványára elhatározta, hogy a 65-ös bizottság érdemes elnökének báró Prónay Dezsőnek arczképét a vármegyeház díszterme számára megfesteti és márványtáblán örökíti meg hű tisztviselői nevét.
E tisztviselők névsora a következő: Fazekas Ágost főjegyző, Kemény Kálmán tb. főjegyző, Agorasztó Tivadar tb. főjegyző, Marschalkó Béla aljegyző, Szabó Géza aljegyző, Zolnay Jenő tiszti ügyész, Székely György árv. ügyész, Zlinszky János árv. ügyész, Ivánka Pál főszolgabíró, Endre Zsiga főszolgabíró, Geréby Imre főszolgabíró, Csikay Imre főszolgabíró, Tőkés Gyula árv. ülnök, Baky Imre árv. jegyző, Hirkó Béla árv. jegyző, Madarász Adorján tb. főszolgabíró, Lipthay Sándor szolgabíró, Almássy Sándor tb. főszolgabíró, Decsy József szolgabíró, Földváry Bertalan szolgabíró, Melczer Gyula szolgabíró, Halász Móricz szolgabíró, Martinovich László szolgabíró, Romeiser Vilmos tb. aljegyző, Erdélyi Lóránd tb. aljegyző, Morlin Adorján közig. gyakornok, Huszár Dezső tb. aljegyző, Hirkó Ferencz árv. fogalmazó, Katona Lajos közig. gyakornok, Ifj. Zolnay Jenő közig. gyakornok, Szuper Géza közig. gyakornok, Simig Gyula közig. gyakornok, Solnay 435Kornél árv. fogalmazó, Dudits Pál Oszkár árv. fogalmazó, Tóth Kálmán közig. gyakornok, Halász Bálint közig. gyakornok.
Kevéssel a közgyűlés után a nemzeti ellentállásnak egyik leglelkesebb vezetője: Gulner Gyula volt államtitkár lett Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánja, míg Beniczky Lajos örökébe Fazekas Ágoston főjegyző lépett, a kit viszont a főjegyzői teendők vezetésében: Agorasztó Tivadar aljegyző váltott fel.
Azt az általános örömöt, melyet e kiváló tisztviselők előléptetése keltett, éppen csak az zavarta meg némileg, hogy Beniczky Lajos a vármegyének hosszú éveken át volt alispánja, azzal a keserű érzéssel vált meg állásától, hogy rajta nagy méltatlanság esett. A tisztikar és törvényhatósági bizottság csaknem osztatlanul át is értette és méltányolta Beniczky Lajosnak ezt a keserűségét, mert távozása tényleg azt a látszatot kelthette fel, mintha nyugdíjazása netán hazafiatlan magatartásának lett volna következménye. Erről azonban szó sem volt. Beniczky ugyan sok hibát követett el nehéz felelősségteljes állásában, de magatartásához sem a hazafiatlanság, sem az érdekhajhászás gyanújának még csak árnyéka sem fér.
A 65-ös bizottság befejezvén működését, a nemzeti kormány kineveztetésével s a jogrend helyreálltával, 1906 július 12-én beszámoló űlést tartott, a mely örvendetes tudomásul vevén az elért eredményeket, a következő köszönő nyilatkozatot bocsátotta ki azokhoz, a kik az ellentállási alaphoz hozzájárultak
„Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye adófizető polgáraihoz!
Magyarország alkotmánytörténetének egy korszakalkotó fejezete záródott le, a mikor a jelenlegi nemzeti kormány kineveztetésével, hosszas, önfeláldozó küzdelem után, a képviselőházi többségben nyilvánuló nemzeti akarat jutott érvényesülésre.
Vármegyénk törvényhatósági bizottságának élén a 65-ös bizottság nagy horderejű szerepre vállalkozott ebben a küzdelemben: az alkotmányvédelem zászlaját vette a kezébe.
Hogy mennyire sikerült ezt a zászlót diadalra juttatni, ennek megitélése a történetíró hivatása lesz.
Legjobb hitünk szerint, emelt fővel tekinthetünk vissza erre a küzdelemre. S ebben, a pillanatban első tekintetünk a hazafias nagylelkűség ama bajnokaira esik, kik az első hívó szóra siettek megteremteni az alkotmányvédő bizottság szükséges eszközeit. Alig hangzott el múlt évi szeptember hó 18-án tartott űlésünkből kibocsátott felhívásunk a vármegye adófizetőihez, mely arra vonatkozott, hogy az előző évi állami adókkal arányban álló összegeket bocsássák a vármegye rendelkezésére, hogy az így egybegyűlő összegből biztosíttassanak a fizetésüktől megfosztott alkotmányhű, becsületes tisztviselők: 72 filléres tételtől 28000 koronás összegig sietett hozzájárulni szegény és gazdag, község és város, mint erkölcsi testület a szükséges alkotmányvédelmi alap megteremtéséhez.
Ősi alkotmányunk diadalmaskodott, a joguralom visszatért, az alkotmányvédelmi alap rendeltetése megszünt.
A befolyt adományok visszatérítése folyamatban van: a kisebb adófizetők községi elüljáróságaik útján, a közvetlen adófizetők, valamint községek és városok közvetlenül kapják vissza nagylelkű adományaikat.
Mielőtt a 65-ös bizottság működését a legjobb igyekezettel teljesített kötelesség tudatával befejezné, utolsó szavunkat polgártársainkhoz intézzük s ez a szó a köszönet és hála szava. Áldozatkészségük megbecsülhetetlen támaszunk volt a múltban, – hitünk, reménységünk, nemzeti önérzetünk záloga a jövőre! Kísérje utaikon a vármegye törvényhatósági bizottságának s a vármegye tisztikarának hálás köszönete s azon óhajunk, hogy a kik a válságos időkben ilyen politikai körültekintést és érettséget tanúsítottak, hintsék hazaszeretetüknek erejét a kishitűek között, hogy nagy, egységes és megbonthatatlan táborban találjon hasonló körülmények között, örökös küzdelemre szánt nemzetünk minden magyart!
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 65-ös bizottságának Budapesten 1906 június hó 12-én tartott üléséből.”
Végül a törvényhatósági bizottság foglalkozott a 65-ös bizottság végjelentésével és a bemutatott beszámoló jelentést hazafias örömmel vette tudomásul s mind a 65-ös bizottságnak, mind nagynevű elnökének is, alkotmányunk szentségét, törvényeink sérthetetlenségét szolgáló s az egész ország elismerését kiérdemlő hazafias működéséért hálás köszönetet fejeztek ki. – S tekintettel a legközelebb 436lefolyt időszak tapasztalataira, a 65-ös bizottságnak 13373/923 kgy. 1905. szám alatt adott megbízást továbbra is fenntartotta, felkérte, hogy ha az alkotmányvédelem szüksége beáll, működését kezdje meg, – s a beszámoló jelentésben körülírt 50864 korona maradványt – annak kijelentése és hangsulyozása mellett, hogy ez nem olyan jellegű pénz, mely az 1883:XV. t.-cz, rendelkezése alá tartozik; – továbbra is a 65-ös bizottság birtokában és kezelésében kivánta hagyni, hogy nem várt körülmények között akadály nélkül felelhessen meg kijelölt rendeltetésének.
Meg kell végül jegyezni, hogy a 65-ös bizottságnak sokkal jelentékenyebb összeg állott rendelkezésére, mint a minő annak lezárt számadásában kitüntethető volt, mert többen úgy intézkedtek, hogy megjelölt pénzintézetnél a saját nevükre vezetett folyószámla fölötti rendelkezésre és utalványozásra, fölhatalmazták a 65-ös bizottság elnökét.
Az ellentállás vezéreit és a tisztikart a nagyközönség elismerő kitüntetésének jeleivel halmozta el, Fazekas Ágoston főjegyzőt 73 község és rt. város, báró Prónay Dezsőt, Gulner Gyulát, Agorasztó Tivadart és Szabó Gézát szintén több község választotta díszpolgárává.
Az újonnan megalakult tisztikar pedig, tanuságot teendő arról, hogy megértette az ellentállás történetének tanulságait s hogy hasonló körülmények között egységesen, megbonthatatlan sorokban áll a nemzet szent jogainak megvédésére: becsületbeli nyilatkozatot írt alá, melyben esküvéssel pecsételi meg, hogy törhetetlen kitartással és becsületes hűséggel áll kivétel nélkül harczvonalba, törvényeink szentségének és alkotmányunk sérthetetlenségének védelmére, mindenha!

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye czímere.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem