Az első megyegyűlés.

Teljes szövegű keresés

Az első megyegyűlés.
Pest vármegye közönsége 1905 június hó 20-án rendes közgyűlést tartott melyen Beniczky Lajos alispán elnökölt. A tárgysorozatba a politikai helyzet megítélése és Heves, Arad, Vas még Zemplén vármegyék közönségének ugyane tárgyra vonatkozó átíratai voltak felvéve.
Az átiratokkal kapcsolatban báró Prónay Dezső, gr. Keglevich Gábor, Kossuth Ferencz, dr. Holló Lajos, gr. Keglevich Mikós, Gulner Gyula, dr. Förster Aurél és társai a következő indítványt terjesztették a közgyűlés elé:
„A vármegye törvényhatósági bizottsága súlyos aggodalommal látja, hogy az ország alkotmánya és törvényes rendje ellen újabb támadást készülnek intézni. Mindez szigorú kötelességévé teszi a vármegyének, hogy az alkotmány védelmére szavát felemelje és törvényes álláspontját szabatosan körvonalozza. Ez okból kimondja a törvényhatósági bizottság:
I. Minden olyan kormányzati rendszer ellen, mely kész az országgyűlés kifejezett akarata ellenére is kormányozni, a mely a képviselőházban történendő leszavaztatása mellett is helyen marad, és a mely az ország közvagyona és a befolyandó közjövedelmek fölött a képviselőház egyenes tilalma ellenére, tehát törvénytelenül rendelkezni kíván, a vármegye törvényhatósági bizottsága ezennel ünnepélyesen tiltakozik.
II. Az országgyűlés által meg nem szavazott adók és ujonczok az alkotmány alapelvei és törvényeink világos rendelkezése szerint (1504. I. t.-cz.) a vármegye által a kormány rendelkezésére nem bocsájthatók.
III. Köztisztviselőit és a hatósága alatt álló városok és községek tisztviselőit ezennel eltiltja attól, hogy az ilyen kormányzás fennmaradását támogassák. Különösen pedig eltiltja attól, hogy meg nem szavazott adók beszedésében és beszolgáltatásában és meg nem szavazott ujonczok előállításában bárminemű részt vegyenek.
IV. A vármegye törvényhatósági bizottsága számít tisztviselőinek és a vármegye polgárságának kipróbált hazafiságára. Bármiféle sérelemért, a mi a tisztviselőket törvényes eljárásukért netalán érhetné, a vármegye teljes elégtételt fog nyujtani. Egyúttal a tisztviselők működésének támogatására és a vármegye hatóságai egyöntetű eljárásának elősegítésére egy 65 tagú bizottságot küld ki, a mely bizottság intézkedik az iránt is, hogy szükség esetén a vármegye törvényhatósági bizottsága az alispán útján rendkívüli közgyűlésre összehívassék.
A bizottság önmaga választja elnökét és alelnökét és magát más tagokkal kiegészítheti. A vármegye alispánja és főjegyzője hivatalból tagjai lesznek a bizottságnak, a jegyzői teendőket pedig a jegyzői kar valamelyik behívott tagja fogja ellátni.
A közgyűlés ezt az indítványt Kossuth Ferencz és báró Prónay Dezső emelkedett szellemű beszéde után egyhangú lelkesedéssel határozattá emelte. Kimondotta egyúttal, hogy Heves vármegyének átíratát örömmel üdvözli; az abban kifejtett elveket magáévá teszi és hasonló szellemben kérvényt intéz az országgyűlés képviselőházához. A kérvény megszerkesztésével Fazekas Ágost főjegyzőt bízták meg. (21781. kig. 1334. kgy. 1905. számú határozat).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem