Gróf Laszberg szereplése. A 65-ös bizottság feloszlatása.

Teljes szövegű keresés

Gróf Laszberg szereplése.
A 65-ös bizottság feloszlatása.
Gróf Laszberg már november 24-én megjelent a vármegyeházán. Csendőrök szállták meg a vármegyeházát s ezeknek fedezete alatt Laszberg feltörette lakatossal a lezárt és lepecsételt főispáni helyiségeket. Ő maga kíséretével együtt az alispáni hivatalos szobában várta a fejleményeket. A vármegyeház udvarán összegyűlt forrongó közönség dühétől félve, a szobát nem merte elhagyni. A 65-ös bizottság e közben a gazdasági egyesület helyiségeiben ülést tartott, mert e közben megérkezett Kristóffynak egy másik rendelete, melylyel a 65-ös bizottságot feloszlatja. Elhatározását azzal okolja meg, hogy e bizottság a közigazgatás rendes menetét rendszeresen gátolja, magának nemcsak a közgyűlés hatáskörén is túlterjednek. Megtiltja ennek alapján, hogy a hivatalos helyiségeket e bizottságnak rendelkezésére bocsássák; a tisztviselőknek pedig meghagyja, hogy a bizottságnak semmiféle javaslatát átvenniök, semmiféle intézkedéseit végrehajtaniok nem szabad. A bizottság megszerkesztette az e leíratra adandó tiltakozó felíratot. Az űlés végeztével báró Prónay Dezső és a 65-ös bizottság jelenlevő tagjai átvonultak a folyosón az I. aljegyző hivatalos szobájába. Ekkor érkezett meg Rudnay főkapitány vezetésével egy nagyobb lovas- és gyalog rendőrcsapat. Rudnay, azt hivén, hogy a 65-ös bizottság ott űlésezik, legényeivel erőszakosan betört az aljegyző szobájába s onnan báró Prónay Dezsőt, Gulner Gyulát, Babó Mihályt, gróf Keglevich Gábort, Posgay Mikóst, Fazekas Ágost főjegyzőt, és a többi jelenvolt bizottsági tagokat és tisztviselőket erőszakosan eltávolíttatta.
A rendőrség azonban továbbra is a vármegyeházán maradt s azt megszállva tartotta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem