Lakosság.
Lakosság.
A város népessége a legutóbbi népszámlálás alkalmával meghaladta a 35.000-et, tekintetbe véve az évi szaporodást s leszámítva belőle azokat a rajokat, melyek már a szomszédos határok területére benyomultak, vagy az újabb időben parczellázott messzebb pusztákra kitelepültek, az 1910. évi népszámlálásra valószinűleg megfogja ütni a 40.000-et. Ennek azonban körülbelül fele a tanyákon lakik. A künt lakó gazdák legtöbbjének van a városban háza. Ide látogat be vasárnap és a hetivásáros napokon. Tél idején, a munka szünetelésével, hoszszabb időre is beköltözik. Távollétében a házra a lakó ügyel. A nép rendkívül takarékos, szorgalmas, vagyont gyűjtő, eleme a gazdálkodás s „földéhes” lévén, a földnek nagy ára van, különösen a város közelében. Munkás népe is rendkívül kitartó és munkabiró; azért, ha takarékos, könnyen kereshet egy-egy láncz szőlőt s több „czimborával” társaságban egy-egy házat. Mivel sokszor egy házban négy czimbora is lakik, a lakások túlzsúfoltak. Ezen segíteni az állam támogatásával épülő munkásházak hivatvák. Földmunkásai nagyon keresettek, viszik őket a haza határain túl is, Horvátországba, Szerbiába, de az sem ritka, hogy a „kubikusokat” Csehországba is kiviszik. E munkások között terjed a szocziálizmus, de annak nem veszedelmes fajtája. Fő eledelük a szalonna és a tarhonya. Aratás idején a mezei munkások keveset alszanak. Még holdvilágnál is dolgoznak s a hasadó hajnal már ismét munkában találja őket. Télen azonban pihennek, házi iparral csak azóta foglalkoznak, a mióta az állam rendszeres tanfolyamokat rendez. Azelőtt inkább pihentek a banyakemencze mellett. Ilyenkor járják a tanyai bálok. Egy-egy dohány-kertésznél jönnek össze s a tambura hangja mellett járják szilaj jókedvvel és kitartással a csárdást. Vannak a hatóságoknak be nem jelentett dugott bálok is, melyek a karczos hatása alatt néha parázs verekedéssel vagy szurkálásokkal végződnek, ha már nagyon ágaskodik némelyik kis legényben a „virtus.” Új borra kötik a házasságokat s ekkor hosszú sorokban mennek a templomba, muzsikaszó mellett, vagy a „magyar banda” rézfúvósaitól kisérve. Fogy ilyenkor a fonott kalács, a birge-paprikás, a fordított kása, a karczos meg a „czibar.” „Piczbe” szorítva ott füstöl az még a 10 éves gyerek szájában is. A kérő esti órákban járnak azután lámpa mellett a „kárlátók.”
A köznépnek nincs valami különös színes ruhája. A férfiaknál a rendes „kékbeli” járja. Az asszonyok ugyan nem czifrálkodnak, de szeretik azért a selymet. Különös típusuk nincs, mert több helyről letelepedve, összevegyültek. Baksay Sándor éles megfigyelése szerint: „a kis-kun középtermetű, zömök, barna, sok helyt erősen barna, tatárra húzó; rövid kerek fej, éles fekete szemek, vékony és kidomborodásra hajló orr, szép metszésű száj, kissé kiemelkedő pofacsontok, kerekded áll, erős, vastag nyak, zömök törzs, izmos, de szabályos végtagok jellemzik.” Lelki világa inkább komoly, mint lobbanékony, de élénk humora találó. Beszédében szereti a zárt hangokat, így bizonyos tekintetben palóczos kiejtése sejteti, hogy a Mátra aljáról szakadt ide nagy része. Túlnyomó részben római katholikus. Van két plebániája, két temploma, egy kápolnája, van egy búcsújáró helye: a Ferenczszállásán levő Szent Kút, hol a pünkösdi búcsúra messze vidéknek mintegy 20–30.000 embere szokott megjelenni. Kiskunfélegyháza esperesi kerület székhelye s kerületébe hat plebánia esik. Van egyesült protestáns egyháza is, 225 ref. és 57 ág. ev. hivővel. Az izraeliták ennek kétszeresénél is többen vannak.
