Publikáczió.
Publikáczió.
De változatos a képe vasárnapokon. Ünneplőbe öltözve, százával állanak egy csoportba s vidám pipaszó mellett, melyben ott serczeg a jóízű dugott dohány, évelődnek, politizálnak, hányják-vetik a haza, a város sorsát. Szidják a magas pótadót, panaszkodnak, hogy nem jár az eső s a szőlő levelét lehervasztja a „fenerosszpora”. Tíz óra után megsokasodik a nép a piaczon. Vége a nagy misének s a két templom ezrével ontja a népet. A gazdalányok színes selyemben, csoportosan vonulnak végig a széles aszfalton. E közben a városi szolgák kihozzák a városháza kapuja alól a szószéket s felállítják a piacz közepén. Tódul utánna az érdeklődő emberáradat. A zaj elcsendesedik, midőn a városi főjegyző jelenik 395meg a szószéken s megemelve kalapját, hangosan köszön: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Azután kezdetét veszi a „publikáczió”. Először jönnek a közönséget érdeklő hivatalos hirdetések, azután a magánosok hirdetései, hol van eladó föld, széna s más termény. Ezek a nagyobb s drágább hirdetések. Azután jön a levéltárnok. Ezek az olcsóbb hirdetések. Már ez sokakat nem is érdekel, hátrább is húzódnak. Majd befejezi a publikácziót a városi dobos. Ezek a kishirdetések. Olcsóságára való tekintettel még kisebb lesz a hallgatóság gyűrűje. Mindnyájan csak akkor várakoznak türelemmel, ha a képviselő tart beszámolót s az őt lekísérő képviselők beszélnek, vagy valamely más népgyűlést, vagy épen ünneplést hirdetnek a nagybetűs falragaszok. Ezután bemennek a Koronába egy-egy pohár sörre, úgy hogy mire az intelligenczia „szagos miséjének” vége, vagy délre szól az ó-templom harangja, üres a piacz. Siet mindenki haza, mert a gazdanép délután már újra siet ki a tanyára, az nem ér reá délután elmenni a polgári borozókba, vagy a „körbe.” Ez az a piacztér, melyen 1848-ban Kossuth Lajos, később a város díszpolgára, üdvözölte „a viharos csaták tüzében megbarnult haragos kunokat.”
