A város mai képe.

Teljes szövegű keresés

A város mai képe.
A sok viszontagság után Kiskunhalas fejlődése erős lendületet vett. Pest vármegye eme legdélibb városának határát, a budapest-zimonyi vasúton utazva, Kiskőrös és Soltvadkert elhagyása után érjük el. Rengeteg területén háromszor áll meg a vonat: a városi állomáson felül Pirtón és rajta alúl Göböljáráson.
Kiszállva a halasi csinos és elég nagy állomáson, lombos fákkal szegélyezett sétaútra jutunk, melytől jobbra a református temető régi része, mely most már egész erdő, balra pedig a régi vásártér esik. Újabban a hatóság elhatározta, hogy ezt a nagy teret eladja házhelyeknek, s így – ha a temető is felszabadul – egészen az állomásig takaros épületek fogják az útat szegélyezni. A sétaút végén, a város házainak kezdeténél áll a „Kurucz-szobor”. A kardjára támaszkodva merengőn maga elé tekintő kurucz vitéz Damkó József sikerült alkotása. Ezt az emléket emelte Halas város közönsége annak a kétszázharmincznégy hős kurucznak emlékezetére, a kik Deák Ferencz kurucz kapitány alatt a ráczokkal vívott csatában 1703 október 3-án itt estek el a város mellett. Porló csontjaikat mostanában találták meg a vasuti állomás mellett fekvő ú. n. Kuruczhalomban.
A kurucz-szobortól a Kossuth Lajos-utczán megyünk befelé. Meglep bennünket az új épületek sokasága, a mik mind Halas vagyonosodásáról és emelkedéséről beszélnek. A hol néhány évtized előtt még alacsony parasztházak húzódtak meg a magas jegenyék tövében, ott ma díszes, modern házak épültek. Általában az egész belső várost jellemzik az új épületek: azoknak a lakosoknak, a kik a törökök elől minél jobban összeszorulva éltek a nádasok rejtekében, az utódai terjeszkedni akarnak, s haladni akaró lelkük képét nyomták rá városukra. A Kossuth-utcza derekán szembeötlik a református gimnázium hatalmas területen fekvő egyemeletes épülete, melyet a fenntartó testület áldozatkészsége az 1890-es évek elején hozott létre. Az utcza végén, a Fő-utczába való torkolatánál pedig a Halasi Takarékpénztár nagy emeletes bérháza tünik fel.
A Fő-utczában, mely éjszak-déli irányban csaknem az egész városon végig húzódik, sok fontos épületet találunk. Itt van a két nagy hitfelekezet temploma, a reformátusoké és a katholikusoké. Amaz a XVIII. század végén épült mai nagyságára és 1813-ban restaurálták, emez 1770-ből való. Mindkettőnek tövében van a papi lak, közülük a plebánia díszes új épület. Az izraelita zsinagóga szintén a katholikus templom közelében, a Petőfi-utczában van. A Fő-utczában találjuk a református templom közelében a modern, hatalmas városházát. Ebben a magyaros motivumú nagy épülettömbben együtt találjuk a városi közigazgatási hivatalokat, a királyi járásbiróságot és a telekkönyvi hivatalt, színházat és városi szállodát, kávéházat és vendéglőt. A földszint egy részét pedig üzlethelyiségek foglalják el. Az egész épület arányos tagozottságánál és változatosságánál fogva igen kellemes hatást tesz a szemlélőre, a mit csak fokoz az egyik sarkán magasba nyúló torony, melyben a tűzőrség van. A Fő-utczáról juthatunk el a városi szegényház kastélyszerü épületéhez is, melyet a 102 évet élt Bessenyei Károly hagyományozott a városnak.
Ha még megemlítjük a városházzal szemben lévő Gazdasági Bank épületét, akkor el is számláltuk azokat az épületeket, a melyek vagy arányaiknál, vagy építészeti értéküknél fogva az idegennek szembetünnek. A város emlékei között azonban nem szabad megfeledkeznünk a katholikus templom mellett lévő csinos 417Szent-Háromság-szoborról, melyet Halász Darabos Ferencz buzgósága és áldozatkészsége emeltetett. Van még Halason egy nem közönséges tehetségre valló Erzsébet királyné-szobor, a halasi Nagy Kálmán, korán elhúnyt szobrászunk alkotása. Sajnos, hogy ez a városi közgyűlési teremben van elrejtve. A város többi része, az éjszaki „Főszög”, a déli „Alszög” és a régi „Tabán”, a tipikus alföldi kisebbfajta város képét nyujtja.

Kiskunhalas. – 1. Ref. templom. – 2. A kurucz-szobor. – 3. A r. k. templom.

Kiskunhalas. – 1. A Bessenyey-féle szegényház. – 2. A városi villamos-telep. – 3. Az úri-kaszinó.
Legjobban meglepi az embert, hogy ennek az élénk kis városnak nincsenek kellő számú terei. A meglévő terek mind a kereskedelem lebonyolítására szolgálnak, a többiek pedig inkább csak kiszélesedő utczatorkolatok. Különösen hiányzik egy nagyobb méretű sétatér. Igaz, hogy az utczák és az udvarok tele vannak fával ültetve, de ez még sem pótolja az említett hiányt. Ezen a bajon csak tervszerű városrendezés segíthet, mert bizony eddig a halasi ember ilyenre nem gondolt. A rengeteg por felfogására és a levegő tikkasztó hevének apasztására az ilyen alföldi „porváros”-nak megbecsülhetetlen kincsei a fás ligetek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem