A nagyszombati ütközet.
653A nagyszombati ütközet.
Következett erre a császári hadaknak Windischgraetz herczeg főparancsnoksága alatt való rendszeres előnyomulása. A Duna két partján szétosztott összesen 64.000-nyi osztrák hadnak szélső balszárnya 6000 emberből Simunics császári altábornagy parancsnoksága alatt állott. Ennek ellenében a magyar seregből Ordódy ezredes parancsnoksága alatt, a megyei honvédelmi bizottmány rendeletére kövekkel és fatörzsekkel eltorlaszolt nádasi és jabloniczi szorosnál, mintegy 3000 emberből, részben nemzetőrökből, részben újonczokból álló dandár volt felállítva. Simunics decz. 14-én Gödingről Holicsonát Jablonicz és Nádas felé kezdett működni, hogy Nagyszombaton keresztül a magyar sereg hátába kerülhessen. Ordódy csakhamar meggyőződött, hogy gyenge hadával az ellenség nagy számának ellen nem állhat, ezért rövid csatározás után Nagyszombatba, onnan pedig Lipótvárra vonult vissza. Görgey azonban átérezve azt, hogy Nagyszombat elvesztése esetére pozsonyi hadállását meg nem tarthatja, Guyon ezredes és Pusztelnik táborkari őrnagy vezetése alatt, 1700 főből álló csapatot küldött Ordódy segítségére, de midőn ez a csapat Nagyszombathoz ért, Ordódy már Lipótváron volt. Habár Guyonnak Nagyszombat megtartása volt a feladata, a megváltozott helyzet következtében neki a Nagyszombattól északnak 18 kilométernyire fekvő Lipótvár felé kellett volna húzódni, mert a várra támaszkodva és Ordódyval egyesülve, Simunicsot az előnyomulásban megakadályozta s valószínűleg meg is verte volna; de ő Nagyszombatban maradt. A magyar sereg decz. 16-án vívta a véres és mégis dicstelen ütközetet. Guyon a városból kivezető kapukat eltorlaszolta. Szemtanúk állítása szerint azonban előőrsöket nem is állított ki, úgy hogy a magyar sereg az ellenség közeledését, a különben is nagy ködben, csak akkor vette észre, midőn az osztrákok ágyúi a Nádas felé vezető úton közvetetlenül a város előtt megszólaltak. Guyon tisztikarával a „Feketesas” vendéglőben étkezett, s az ágyútűz hallatára sietett csak az utczákon meggyújtott őrtüzeknél melegedő csapataihoz, melyek halálmegvetéssel védekeztek és legnagyobbrészt elestek vagy fogságba kerültek. Az ütközetből megmenekült, és Szered felé, onnan pedig Komáromba siető Guyon jelentése következtében, a helyett, hogy őt mulasztásaiért haditörvényszék elé állították volna, az egész ország dicsérte vitézségéért; Görgey pedig kénytelen volt pozsonyi állását feladni és sietve visszavonulni. A csatában elesett névtelen hősök a nagyszombati régi temetőben aluszszák örök álmaikat jeltelen sírban. Nagyszombat hazafias polgársága szép honvédemlék felállításával adta meg irántuk való kegyeletének jelét.
A peredi honvédemlék.
Saját felvételünk
1848 decz. 20-án már a császári hadak parancsoltak Pozsonyban. A melléjük adott polgári biztos Zichy Ferencz gróf volt. Kempen altábornagy egy csomó rendeletet bocsátott ki a megyéhez, melyek közül a legérdekesebb az, hogy a vármegye állandó választmányát és a honvédelmi bizottságot feloszlatta, a konzervativ elemekhez szító egyénekből választmányt alakított, s a megyei tisztikart, kivéve nehány rebellist, az utóbbiak között Bittó Kálmánt is hadbírósági ítélettel való fenyegetés mellett arra kötelezte, hogy állásában megmaradjon. Ennek a választmánynak feladata a császári biztos rendeleteinek végrehajtásában állott. Ily rendelet volt az is, melynek értelmében a fiatal Ferencz József császárhoz a vármegye nevében hódoló küldöttség 654volt menesztendő. A küldöttség jan. 29-én jelentette, hogy őket a fiatal császár Olmützben nagy szívélyességgel fogadta. Ugyancsak a választmányi gyűlésen olvasták fel a különféle proklamácziókat. Ilyen volt a többek között a magyar bankók tárgyában Windischgrätz herczegtől kiadott több rendbeli intézkedés. Az egyik rendelet szerint a magyar bankók érvénye 1849 febr. 5-én megszünt; de már 19-én újabb rendelet érkezett, a mely szerint az 1 és 2 frtos bankók elfogadandók; a márcz. 26-án kelt újabb rendelet szerint azonban ezek is érvénytelenek. Képzelhető, hogy ez a rendszertelen kapkodás mennyi zavart okozott. Igy például Ábrahámffy János,* kossuti közbirtokossal történt, hogy jan. 29-én a császári katonaság nehány vágómarhát rekvirált tőle, melyeknek az árát a császári hadbiztos 5 frtos magyar bankókkal fizette ki, de a mely bankókat a történt felszólalás ellenében sem volt hajlandó a császári biztos beváltani. Földes Joakim főadószedő bejelentette, hogy a községi és megyei pénztárakba adó czímén nagy mennyiségű magyar bankó folyt be, mire a császáriak megengedték, hogy az érvénytelennek nyilvánított bankókat igyekezzék veszteséggel eladni. A főadószedő már febr. 16-án jelenti, hogy fáradozását siker koronázta, a mennyiben több zsidó kereskedő ajánlkozott a bankók átvételére és a legelőnyösebb ajánlatot Braun és hozzászegődött társa, Kohn tették, a kik már előbb a magyar és most az osztrák seregnek voltak szállítói és a kiknek a vármegye már 15.000 frttal tartozott. Ezek a magyar bankókat 5% leengedése mellett hajlandók voltak átvenni, azzal a föltétellel, hogy a vármegye útján eszközlendő szállításokat jövőre is rájuk bízzák. Ezt a javaslatot a vármegye elfogadta és a vármegyében így sokan túladhattak a betiltott bankókon és megszabadulhattak a nagyobb kártól.
Ábrahámffy János kosuti nagybirtokos 1848 előtt szolgabíró volt és a 60-as évek végén bekövetkezett haláláig nagy tekintélynek örvendett a megyében és különösen a külső járásban, a hol most is életben levő fiát, Gyulát, a megyebizottság tagját, ismételten képviselővé választották.
