A család eredete.

Teljes szövegű keresés

A család eredete.
A Pálffy család eredetére nézve jónak látjuk a történetírók és genealogusok egymástól különböző és eltérő véleményeit feljegyezni. Albrecht József a herczegi ág levéltárosa, 1840-ben befejezett s kéziratban a családi levéltárban őrzött munkájában, a Pálffy családot a Héder-nemzetségből származtatja. Az Albrechttől készített leszármazási tábla a Pálffy és Ujlaky családokat egybekapcsolva, mindkét család őséül Kont vagy Tóth Miklós nádort helyezi olyképpen, hogy az előbbinek fiai közül Bertalantól az Ujlaki Istvántól, illetőleg ennek fiától Kont Páltól származtatja a Pálffy családot. Nagy Iván, habár – Albrecht adatai nyomán – elfogadja a családnak a Héder-nemzetségből való származását, de a leszármazási táblát az 1383-ban szereplő Kont Páltól kezdi. Botka Tivadar szerint azonban a Héderváriak és a Kont család között semmi összeköttetés nincsen, s Csergheő Géza (Siebmacher Allg. Wappenbuch. Ungar. Adel) is kételylyel fogadja az Ujlakiaknak a Pálffy családdal való összeköttetését, míg Csoma József szerint (Turul 21. K. 1. f. 30. l.), úgy a genealogia mint a heraldika ellentmond a Pálffyak és Kont nádor ivadékai közös leszármazásának.
Az erdődi herczeg és gróf Pálffy család czímere napjainkig: kékben küllős aranykerékből előtünő szarvas, tehát ugyanaz a czímer, melyet Mátyás király Bakócz Bálintnak adományozott. Ez a czímer igazolni látszik Podhraczki amaz állítását (Akad. értesítő 1855. évf. 567. l.), hogy a Pálffyak, Bakócz Miklós Pál nevű fiától származnak. Mikor Pálffy Miklós 1581-ben bárói rangot nyert, az ide vonatkozó diploma a következő szavakat használja: „praeterea cum majores quoque ipsorum, ac praecipue familia Erdődyana a qua paternam, Dersffyana vero aqua maternam ducunt originem, diversis occasionibus et temporibus, diversa et cumulata servitia praestiterint…”, s így e szavak ismét Podhraczki állítása mellett bizonyítanak, mig a Nagy Gézától a Pallas Lexiconban közölt stemma szerint, a család őse Kont Pál, a Héder nembeli Miklós fia István testvére volna.
Botka Tivadar (Századok 1873. évf. 574. l.) a Pálffyakat a csallóközi dercsikai Kont családból eredőnek mondja és innen származtatja a család régi „dercsikai” előnevét is. I. Miklós (1480.) már Dercsikáról és Ráróról írja magát.
Kinizsi Katalintól született fia Lőrincz, Cselesztő és Kápolna ura, már tekintélyes állást töltött be és mint a pozsonyvármegyei nemesség kapitánya esett el a mohácsi ütközetben (1526). Neje Újlaki Bánffi Anna, Bánffi János pozsonyi főispán, II. Lajos király udvari praefectusának leánya; ettől született fia Pál, a XV. század vége felé, a mindegyre nagyobb vagyonra és 703hatalomra emelkedő Erdődi Bakócz családba házasodott, nőül vevén csornai Erdődi (másként Tompai) Balázs és Vittovecz Judit leányát és Erdődi (másként Tompa) Simon zágrábi püspök nővérét, Balázs és Vittovecz Judit leányát, Klárát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem