Ferencz ezredes

Teljes szövegű keresés

Ferencz ezredes
Neje: Lichtenstein Sidonia Agatha hercegnő, kit 1699 márczius 3-án vett nőül, 1721 márczius 20-án Bécsben halt el. E házasságból két fiu született, 711Miklós József és Ferencz, mely utóbbi – mint láttuk – 1693-ban nőtlenűl halt el. Miklós József, Detrekő, Stomfa és Vöröskő várának örökös ura (szül. 1671-ben), atyjához hasonlóan, hadipályára lépett. 1693 május havában homonnai Drugeth Mária grófnőt vette el, kitől Bécsben, 1695-ben, egy fia született, de ez még csecsemő korában elhalt. Rákóczy Ferenc felkelőhadjáratának kezdetén korornaőrré, majd ezredessé neveztetett ki. Seregével Itáliában táborozott, hol 1706 augusztus 19-én Carpiban, lázbetegsében elhalt.
Özvegye 1709-ben Althan Venczel Mihály grófhoz ment nőül (meghalt 1727-ben). Pál nádor egyetlen leánya, Mária Magdonla Terézia, első izben Zinzendorf Ágost gróf, majd ennek halála után Obizzi Nándor marchese tábornagy, Bécs város parancsnoka neje lett. Pál nádor utódainak Miklósban magvaszakadván, a vöröskői uradalom István unokáira szállot, a koridősbségi és elsőszülöttségi hitbizományokkal együtt.

Portale a vöröskői várban.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem