István senior.

Teljes szövegű keresés

István senior.
Vincze hatodik gyermeke: István 1828 jan. 3-án Vöröskőn született. Középskolai és jogi tanulmányait Pozsonyban végezte. 1846-ban letette a jogtudományi államvizsgálatot; ugyenez év aug. havában mint tiszteletbeli aljegyző Pozsony vármegye szolgálatába lépett. 1848-ban a m. kir. belügyminiszteriumban fogalmazó lett, de állásától még abban az évben, deczemberben megvált. Később atyja kivánságára ismét államszolgálatba lépett s a Bécsben székelő legfőbb törvényszék magyar osztályában nyert alkalmazást. 1857-ben magy. kir. helytartósági tanácsossá és Bars vármegye főnökévé neveztetett ki, mely állásában 1859-ig működött s az ottani úrbéri törvényszék elnöke lett. 1859-ben lemondott a megyefőnökségről s birtokaira vonult vissza, átvévén a vöröskői uradalom kezelését.
1861-ben résztvett a pozsonyvármegyei gazdasági egyesület megalapításában, 1864-ben az egyesület másod-alelnökévé választotta, mely tisztségben 1871-ig működött, mikor a közbizalom az egyesület elnöki székébe ültette, melyet a mai napig lankadatlan buzgalommal tölt be.
1865-ben a bazini kerület, nagy szótöbbséggel, országgyűlési képviselővé választotta, de 1866. folyamán lemondott a képviselőségről. Ez idő óta folyton a közügyekkel, vármegyei közigazgatási és közművelődési ügyekkel foglalkozik. Védnöke a pozsonyi művészeti társaságnak, elnöke a pozsonyi közművelődési egyesületnek, a pozsonyi szépítő egyletnek és a magyar földhitelintézet vidéki bizottságának. 1856-ban cs. kir. kamarás lett, 1901. decz. 23-án pedig, érdemei elismeréséül, val. belső titkos tanácsossá neveztetett ki.
1900 decz. 8. óta a család seniorja, 1901 ápr. 5-től a pozsonyi várkapitánysági senioratus haszonélvezője, pozsonyi gróf és Pozsony vármegye örökös főispánja. A főrendiház örökös s a főrendiházi pénzügyi bizottság tagja. A vármegye egyik kiválóan tisztelt és legnépszerűbb alakja. A családi koridősbségi hitbizománynak közel 43 éven át (1856–1899) volt gondnoka. Ez intézmény ápolása kedves foglalkozása volt. A jövedelem emelése, az épületek jókarba helyezése, családi statutum alkotása, a Pálffy Antal herczegtől jelentékenyen dotált pro-senioratusi alapnak, nemkülönben a tisztviselői nyugdíjalapnak megteremtése az ő nevéhez fűződi. A gondviselés meg is engedte, hogy mindezen intézmények életbe léptét és hasznát megélhesse és élvezhesse.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages