Móricz kormányzó.
Móricz kormányzó.
Pálffy Móricz (szül. 1812 július 12-én). Kora ifjúságában katonai pályára lépett s 1832-ben a 4. számú-, később a 7. számú vértes-ezredben szolgált mint kapitány. A hadseregtől megválva, 1847-ben Pozsony vármegye főispáni helytartója lett, mely állásától az első magyar felelős miniszterium megalakulásakor lemondott. Ebben az időben jelent meg a „Pályakérdés a telepítésről” czímű munkája. A szabadságharcz kitörésekor, főleg gróf Lamberg tábornok megöletésének hatása alatt, ismét felajánlotta kardját a bécsi hadügyminiszternek. Csakhamar őrnagygyá neveztetett ki s Windischgrätz seregéhez rendeltetett, a ki, midőn 1848 deczember 27-én, Görgey visszavonulása következtében Győrt megszállotta, Pálffyt küldte Olmützbe az új császárhoz a város kulcsaival. Ettől kezdve teljesen az önkény szolgálatába szegődött. 1849 május 17-én, közvetetlen Buda vára visszafoglalása előtt több főrangú úrral és pozsonyi polgárral együtt, Magyarország lakosait fegyverletételre szólította fel, majd ez ügyben Pozsonyba népgyűlést hívott össze és később 727önkéntes csapatok toborzása érdekében bocsátott ki az előbbihez hasonló szellemű kiáltványt. Később csendőrségi alezredessé, majd huszárezredessé nevezték ki. 1852-ben a Szent István-rend kiskersztjét nyerte. 1855-ben vezérőrnagy s az I. számú lovas hadtest-parancsnoka, 1859-ben zágrábi hadosztály-parancsnok és altábornagy lett. Még ebben az évben a II. osztályú vaskoronarendet nyerte, 1861-ben pedig a 15. számú huszárezred tulajdonosa lett.
Pálffy József gróf.
Az 1861. évi országgyűlés feloszlatása után Magyarország katonai kormányzójává neveztetett ki. E felelősségteljes állásban, mindenben a bécsi kormány utasításait követvén, közönynyel intézte a közszabadság, főleg a sajtó elnyomását s a vármegyék megrendszabályozását, sőt a királyi táblával is örökös viszályban állott, noha a nemzeti visszahatással már nem boldogult. De bármily ellenszenves volt is magatartása a nemzeti ügygyel szemben, Schmerling államminiszter rendszerének megbuktatásában mégis nagy része volt. Pálffy épp úgy, mint Esterházy Móricz és a magyar konzervativek, már kezdettől fogva háborúságban állott Schmerlinggel és mindent elkövetett, hogy megbuktassa; sőt midőn Schmerling az 1865. évi országgyűlési választásokat akként igyekezett előkészíteni, hogy a magyarság elnyomásával a nemzetiségek túlsúlyra jussanak, Pálffy, mint Magyarország helytartója, megtagadta az engedelmességet. Ez alkalommal beadta ugyan lemondását is, de az udvar az ellentéteket elsimítani igyekezett; azonban Schmerling bukása után, 1865 július 18-án, Pálffyt is felmentették állásától, mely alkalommal a Lipót-rend nagykeresztjét kapta. 1867-től rendelkezési állományba került s 1889-ben az aranygyapjas renddel tüntették ki. Az alkotmányos korszakban gyakran megjelent a főrendiházban, hol főleg a főrendiház reformja, valamint az egyházpolitikai viták alatt mondott nagyobb beszédeket. Meghalt 1897 szept. 14-én Kaltenleutgebenben. Nejétől: gróf Wilczek Mária Paulina (szül. 1829 aug. 19., megh. 1894 szept. 18. Payerbach) csillagkeresztes palotahölgytől hét gyermeke született: (Mária, szül. 1852 mácz. 17.)
