Csontlágyulás.

Teljes szövegű keresés

Csontlágyulás.
A csontlágyulás – osteomalaria – mindenesetre a rikább betegségek közé tartozik. Lényege, hogy felnőtteknél, de különösen nőknél a csontok mészsókban mindinkább szegényebbekké lesznek, minek következtében azok elvesztik szilárdságukat és a legfeltűnőbb eltorzulásokat szenvedik.
Legújabb időkig az orvosok azt hitték, hogy ez ritka betegség, jóformán mindig csak a szegény nép betegsége, és hogy gyógyíthatatlan. Ma azonban már tudjuk, hogy ez a súlyos betegség nem is olyan ritka és nemcsak egyes vidékek kizárólagos tulajdona, mert el van terjedve a világ minden részében és nemcsak a szegényeknél, hanem még a legjobb anyagi helyzetben levőknél is.
Késmárszky Tivadar, a budapesti egyetem megboldogult, kiváló orvos-szülésztanára, „Klinische Mittheilungen” czímű művében tesz említést először a hazánkban előforduló néhány csontlágyulás esetéről. Azonban a legújabb időben az orvosok figyelme a csontlágyulás lényegének, okainak és gyógyító módjainak kikutatására csak azóta lett felkeltve, a mióta a szaklapokban mennél több osteomalária esete volt közölve. Ez érdeklődésnek köszönhető aztán az, hogy az orvosi irodalomban ma már néhány százra rúg a közlött esetek száma. E sorok írója maga is a pozsonyi állami kórház belbetegek osztályán 1890-ben észlelte az első esetet s ez idő óta 1901-ig már 40 esetet figyelhetett meg, a melyeknek legnagyobb része a Csallóközből került az állami kórházba; megfigyelés alapján tehát megállapítható, hogy a csontlágyulás a Csallóköz egyik tájkóri – endemikus – megbetegedése, mert 379legtöbbnyire azon a vidékeken gyakori, a hol a golyva és a kretenizmus is sűrűbben fordulnak elő.*
Nem érdektelen még annak a felemlítése sem, hogy a csontlágyulás a Csallóközben még az állatoknál is elég gyakori. Leggyakrabban fordul elő e betegség a szarvasmarhák közül különösen a teheneknél, továbbá a disznóknál és a lovaknál is. A betegség oka határozottan a talajviszonyokban keresendő, mert tény, hogy sok helyütt a csak arasznyi vastag humusrétegből, a talaj sóit oldó eső- vagy hóvízet, a kitűnő szűrőképességű kavicsréteg azonnal átbocsátja, illetőleg a vékony televényföldrétegen keresztül csakhamar abba szürődik át. Így a termőföld vékony rétegének szárazsága következtében, a takarmány-növények éppen az állati csontrendszer felépítéséhez szükséges sókat nélkülözik. A betegség addig, míg az állat lábain áll, a táplálkozás javításával és a megfelelő mészsók adagolásával, rövid idő alatt gyógyítható. Így, ha a tápdúsabb takarmányhoz csontlisztet kevernek, a beteg állatok 8–12 hét alatt gyógyúlnak. (Gracsányi–Velits).
Az állami kórházban észlelt osteomaláriás betegek legnagyobb részénél kifejezett phosphor-vizelés – phosphaturia – volt jelen. E tapasztalati tényt véve a gyógykezelés kiinduló pontjául, csontlágyulásban szenvedő betegeimnek, már évek óta chloroformban oldott phosphort adtam belsőleg, a megfelelő legjobb étrenddel támogatva.
E gyógyítómóddal, ha nem is értem el teljes gyógyulást, de sok esetben a kínzó csontfájdalmak csökkenése s a járás feltűnő javulása volt az erdmény. Nem tagadom, hogy a csontlágyulás legbiztosabb gyógyítási módja a Fehlingtől ajánlott petefészek-kiirtás; – castratio – dr. Velits tanár, a pozsonyi bábaképző-intézet érdemdús igazgatója ezt a módszerét már több esetben a legfényesebb eredménynyel alkalmazta is, de azért a csontlágyulás minden esetében tanácsos, a nevezett műtét végrehajtása előtt, a belső szerekkel való gyógyítást is megkísérleni.
Nem czélom, hogy e helyen, a megszabott szűk keretet átlépve, a csontlágyulás oktanával, elterjedésével és gyógyítási módjainak szigorúan tudományos ismertetésével foglalkozzam. A kiket ez közelebbről érdekel, utalok dr. Velits tanár: „A csontlágyulás gyógyításáról” és „További adatok a csontlágyulás sebészi gyógykezeléséhez” cízmű alapos és a tárgyat minden oldalról tüzetesen megvilágító értekezéseire, nemkülönben Tauffer Vilmos budapesti egyetemi tanár „Osteomalária” czímű magvas művére (Belgyógyászati kézikönyv II-ik köt.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages