Egészségügyi közegek.

Teljes szövegű keresés

Egészségügyi közegek.
A vármegye egészségi állapota, tekintve a földrajzi viszonyokat, általában elég kedvezőnek mondható, mert az utóbbi években a halálozási arány 1000 lélekre 24–26 közt ingadozott, ezzel szemben a születések arányszáma 1000 lélekre 37–40; tehát a szaporodás Pozsonymegyében ezerre 13, vagyis tetemesen jobb, mint Pozsony városáé, melynek szaporodási aránya csak alig 4.
A gyermekhalandóság nagysága, melyről alább lesz szó, éles világításba helyezi az orvosi erők csekély voltát. A míg Pozsonyban, mint más nagyobb városokban is tapasztalható, összetorlódnak az orvosok, addig a vármegyében egész körzetek vannak orvos nélkül.
A vármegyei egészségügy élén áll a megyei főorvos, dr Zsigárdy Aladár, van azután 7 járási, 3 községi, 32 körorvos, 5 városi és a városokban 11 magánorvos. A járásorvosok a hatáskörükbe tartozó községeket negyedévenként, a körorvosok pedig községeiket 2 hetenként kötelesek meglátogatni. Magán, városi és járásorvosok a városokban lakván, a községekre voltaképpen csak 35 orvos jut, a mi 297 község mellett szembeötlőleg kevés. Községi és körorvosok azért vállalkoznak ily feltűnő csekély számmal, mert javadalmazásuk terhes munkájukkal és képesítésük értékével nem áll arányban.* 374A pozsonyvárosi és a megyében lakó orvosok közötti aránytalanságot legjobban illusztrálja az, hogy amíg Pozsony városában 10,000 lakóra 11 orvos jut, a vármegyében alig számíthatunk kettőt 10,000 lakosra.
A megyei fő- és járási orvosok javadalma is csak legújabban, az 1904-iki költségvetésben megállapított fizetésrendezés folytán emelkedett annyira, hogy most a megyei főorvosnak 3600 korona törzsfizetése, 700 korona lakbére és 1000 korona utiátalánya van, a járásorvosok javadalma pedig 2400 korona törzsfizetés és 420 korona lakbér, a városi orvosoké lakbér nélkül 1400–1000 korona, a körorvosoké, mert róluk a törvényhozás, sajnos nem gondoskodott, 6–800 korona. Ez pedig vajmi kevés a megélhetésre. A mellékjövedelem bizonytalan és gyakran behajthatatlan. A községi és körorvosok sorsa tehát most is mostoha. Éppen azért marad üresen annyi körzet nemcsak Pozsony vármegyében, a hol 1902-ben 92 községnek nem volt orvosa, hanem az egész országban is, mert ugyanez évben 2227 községben nem volt orvos, a mi különösen járványok idején boszulja meg magát az ország népességének szaporodási hiányában. A körorvosok államosítása, tisztességes javadalommal való ellátása tehát első rendű egészségügyi követelmény. E nélkül nem segíthetünk az orvosoknak a városokba való torlódásán, a mi még azzal a veszedelemmel is jár, hogy városokban a túlhajtott konkurrenczia folytán az orvosok vitális érdekeit is tönkre teszi.
Bábák dolgában már jóval kedvezőbb az állapot. A vármegyében volt 1903-ban 272 bába, ezek közül csak 5 működött külföldi oklevéllel, a többi magyar, többnyire a pozsonyi bábaképző-intézetben nyerte oklevelét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem