Ferencz József gyermekkórház.

Teljes szövegű keresés

Ferencz József gyermekkórház.
8. A Ferencz József gyermekkórházat Pozsony város hatósága 1853-ban annak emlékére alapította, hogy az uralkodó a merénylő Libényi gyilkos tőrétől szerencsésen megmenekült. Az intézet 1857-ben nyílt meg a mostani Pázmány-utczában kibérelt káptalani házban, 12 ágyra berendezve. Kezelését a jótékony nőegylet vállalata magára. Az ápolást négy szatmári apácza vállalata el, dr. Helmár Károly igazgató felügyelete alatt. 1865-ben az apáczákat visszahívták Szatmárra. 1867-ben az átalakított városi agghajlékban helyezték el az intézetet. Ekkor már 22 ágya volt, ebből 6 elkülönített szobában. 1886-ban újabb átalakítás folytán két elkülönített helyiséggel együtt az ágyak számát 28-ra emelték. Miután az állami sorsjátékból, kegyes gyűjtésekből, a pozsonyi I. takarékpénztárnak 1892-iki 50 éves jubieliumi 25,000 forint ajándékából, megfelelő összeg gyűlt egybe, a nőegylet külön épület emelését határozta el, melynek költségeihez a város is 10,000 forinttal járult. Az új kórházat 1894 márczius 29-én nyitották meg ünnepélyesen, gróf Esterházy Istvánné védőasszony és dr. Tauscher Béláné elnök vezetésével. Az új kórház 6 kórtermében 50 ágy, egy elkülönített pavillonban pedig fertőző betegeknek 28 ágy áll a beteg gyermekek befogadására. 1903-ban a kórház a difteriás betegek elszigetelő pavillonjával bővült, mely elszigetelő pavillon mind a berendezést, mind pedig a tudományos vizsgálatokra szükséges laboratoriumot illetőleg, hazánkban elsőrendű mintaintézetnek mondható, mely méltó minden szakértőnek a megtekintésére. A pavillon berendezésében dr. Mergl Ödön városi kerületi és intézeti orvosnak van a legnagyobb érdeme. A kórház berendezése egyáltalában megfelel a legszigorúbb hygienikus követelményeknek. Ugyancsak 1903-ban a kórház nyilvánossági jeleggel ruháztatott fel. A gyermekkórház fekvő beteginek a száma egész 1894-ig évenként átlag 120–150-ig váltakozott, 1899-ben 412, 1902-ben pedig már 547-re emelkedett benntfekvő betegek száma. Még szembetűnőbb a kórház járó betegeinek rohamos emelkedése, mert míg 1890-ben csak 117, 1894-ben 474, 1898-ban 2891, 1901-ben 3848, addig 1903-ban már 4548 ambulans beteg gyermek nyert ingyenes orvosi segélyt és gyógyszerkedvezményt, a mi ez intézmény áldásos voltának legékesebben szóló tanúsága. Az orvosi szolgálatot dr. Kováts György kir. tanácsos, igazgató főorvos vezetése mellett, dr. Hauer Ernő és dr. Mergl Ödön osztályvezető főorvosok, dr. Buchsbaum József és dr. Fleischer Emil rendelő orvosok végzik, minden orvosi tiszteletdíj nélkül, csak a kórházban lakó segédorvos, dr. Steiner Fülöp kap 1200 korona fizetést, teljes ellátással. Az ápolást a „Megváltóról” nevezett 6 irgalmas apácza végzi; gazdasági ügyeit a nőegylettől kirendelt hölgybizottság intézi. Az ápolási költség fejenként 140 fillér, külön ápolt betegek 7 koronát fizetnek naponként.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages