Polgári ápoló intézet.

Teljes szövegű keresés

Polgári ápoló intézet.
3. A pozsonyi katholikus polgári ápoló-intézet, vagy Szent Lászlóról nevezett polgári kórház. Megemlékeztünk már róla, hogy a Szt. Antal szerzetesrendje alapította, s 1398-ban ment át végleg a város tulajdonába. 1529-ben, mikor a török sereg Bécsig vonult, lerombolták, de I. Ferdinánd király rendeletére 1543-ban újból felépítették ugyanazon a helyen, a melyen jelenleg is áll. A Thököly szabadságharcz alatt, 1683-ban ismét elpusztult; a pozsonyi társaskáptalan és a város azonban, magánadakozások segítségével, újra helyreállította. A XVIII. század végével hanyatlásnak indult s a XIX. század elején, anyagi forrásaiban megfogyva, már-már az enyészet szélére került. Több polgár 1830-ban összeállt, hogy megmentse az intézetet s ez a törekvésük sikerrel is járt. Nagy segítséget nyújtott Korn Miksa bécsi burgszínházi színész, a ki 10 éven át, önzetlenül, a pozsonyi színházban a kórház javára évenként vendégszerepelt és fellépteivel összesen 10,791 forint 36 krt szerzett a kórház alapjának. De még ezentúl is többször fellépett, hanem most már fele részben a siketnéma-intézet javára. Pozsony városa ezért díszpolgárrá választotta őt. Több tekintélyes polgár jelentékeny adományokkal vett részt az intézet újjáalakításában, kik közül Uhl Károly, az ápolóintézet templomának adminisztrátora, különösen sok érdemet szerzett. 1830 októberben Rudnay Sándor herczegprimás már felszentelhette az új épületet. Az intézetet egyesület kezeli, de a városi tanács felügyelet alatt áll. Ápolás alatt tart 20 férfit és 20 nőt. Intézeti orvos dr. Vámossy István, városi ker. orvos.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem