Üdülőhelyek.

Teljes szövegű keresés

Üdülőhelyek.
A lakosság egészségére nézve fontosak még az üdülőhelyek is. A mi ezeket illeti, elmondhatjuk, hogy Pozsony ebben a tekintetben valóságos paradicsom, mert az országnak nincs olyan városa, a melynek annyi parkja és rendezett erdősége lenne, és a hová oly könnyen és olcsón juthatnának ki a lakosok, hogy élvezhessék a balzsamos, tiszta hegyi levegőt, mint éppen Pozsony. Egyedül a különben népszerű Vaskút kirándulóhely nem számítható sem geografiai, sem orvosi tekintetben az egészséges nyaralótelepek közé, mert üstszerű mély völgyben fekszik; a míg a nap süt, kellemes hűvösséget nyújt, de a mint a nap leáldozik, a levegő hirtelen annyira lehül, hogy vastagabb felöltő nélkül nem tanácsos künn maradni; e mellett a föld erősen párolog és éjente az egész völgyet fülledt szagu, nyomasztó pára üli meg. A Vaskút völgyében levő, tónak csúfolt mocsár is rontja a levegőt. Ennek levezetése s így a telep szúnyogmentessé tétele feltétlenül szükséges.
A fürdőket illetőleg nagyon sok dícséretes alig mondható, mert habár a Duna éppen Pozsony előtt folyik, a legújabb időkig fürdőintézetek tekintetében a város nagyon is hátra volt. Csakis az utolsó 4–5 év alatt indult meg az üdvös mozgalom megfelelő fürdők berendezésére. Így keletkezett 1896-ban, a pozsonyi iparbank áldozatkészségéből a „Pozsony” czímű modern fürdőtelep, gőz-, kád- és zuhanyfürdőkkel, fedett uszodával és vízgyógymóddal ellátva, továbbá 1901-ben, a valóban igen szép és mintaszerűen 392berendezett dr. Schlesinger-féle vízgyógyintézet és szanatórium. Ezeken kivül van még a városban nehány kisebb fürdő is; a dunai uszoda ügye azonban rosszul áll. A régi polgári uszodát 1902-ben elsodorta a hirtelen megáradt Duna, de megrongálta egyúttal a katonai uszodát is, úgy hogy 1903-ban Pozsonyban nem volt uszoda, ez évben pedig a város már alig állíthatja fel a majdnem 80,000 koronába került új uszodát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages