Vízvezeték.

Teljes szövegű keresés

385Vízvezeték.
A vízvezeték általánosítása Pozsony város közegészségi állapotát nagy mértékben és jótékonyan alakította át. A város talaja ugyanis már nagyon be volt szennyezve, minthogy a csatornahálózat kiépítése előtt a házak szennyvize és az ürülék a szűk udvarokon levő rosszul kifalazott pöczegödrökbe folyt, a honnan a talajba átszűrödött. E pöczegödrök közelében voltak rendszerint a kutak is; természetes tehát, hogy ezeknek a vize mindinkább fertőzötté lett. Tifusz, vérhas, gyomor- és bélhurut állandóan uralkodtak. A város bölcsen belátta ennek tarthatatlanságát és nagy áldozatkészséggel megváltotta a vízvezetéket, kiépítette a csatornahálózatot, a minek áldásos hatása a közegészség javulására nem is maradt el, mert rövid idő alatt városunk régi kedvezőtlen egészségügyi viszonyait mintegy varázsütésre átalakította s ez a rohamos javulás a halálozási arányszám fokozatos csökkenésében nyert legbiztosabb kifejezést. A tifusz megszüntnek tekinthető, legfölebb ritkán, a Fűzfa- és Kertész-utczákban levő konyhakert-telepek munkásai között fordul elő évenként 1–2 eset s ezeknél kikutatható az ok is, hogy a trágyázott földbe ásott öntöző-kutak vizéből ittak. Előfordul még a hidászkatonák között is, a kik fárasztó gyakorlataik közben a Dunából merített vízzel oltják szomjukat. A pozsonyi állami kórházban ápolt tifuszbetegek legnagyobb részben nem városiak, hanem Pozsonymegyéből valók.
A vízvezetéket 1886-ban építette egy magánvállalkozó; vízét az úgynevezett Käsmacher (Sajtos) szigeten fúrt kút szolgáltatja, a melynek átmérője 2.5 méter, mélysége 12 méter, a víz magassága pedig 4–6.5 méter. Jóllehet, hogy ez a kút úgyszólván a Duna közepén van, vize mégsem átszűrődött Dunavíz, hanem tiszta forrásvíz, mely a Duna vizétől teljesen különböző, a mit legjobban bizonyít a két víz vegyelmezése. E forrásvíz kemény, keménysége 10–14 fok között ingadozik, a Duna vize lágyabb, melynek keménysége 8–10 fok között változik; a forrás vize szerves részeket nem tartalmaz s vízállása a Duna vízállásától teljesen független. A víz tehát igen jó, baktérium-tartalom szempontjából pedig legjobb az országban, sőt felülmulja a bécsi hires „Hochquellenwasser” vizét is, mert míg ebben köbczentiméterenként még mindig 4000 baczilluskultura van, addig a pozsonyiban alig található 5–6 kolónia köbczentiméterenként. Hanem kezdetben az volt a baj, hogy bevezetését nem tették kötelezővé, egyedül a háztulajdonosok tetszésére volt bízva, hogy bevezessék-e vagy sem és így legtöbbje költségkímélésből nem is tette. A lakosság azonban belátván a vízvezeték jóságát, szükségességet, kivánta annak városi tulajdonná tételét s 1894-ben a törvényhatóság 1.100,000 forinton a vízvezetéki társulattól megvette s egyszersmind szabályrendeletileg, záros határidő alatt, kötelezővé is tette bevezetését. A vízvezeték 3000 köbméter vizet ád naponként, esztendőnként tehát egy millió köbmétert szolgáltat. Ámde ez kevés, mert egy lakosra 45 liter jut, holott naponként és személyenként legalább is 100 liter kellene. Ezt a vízmennyiséget azonban a jelenlegi kút nem szolgáltathatja, s miután a városban a mult évben is 91 új ház épült, világos, hogy a jelenlegi kút elegendő vizet nem adhat, minek következtében új kút fúrása, tekintve a város rohamos fejlődését és a köztisztaság követelményeit – az utczák öntözését, stb. – elengedhetetlenül szükséges.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem