IPAR, KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉS. Írta Wolf Gerő dr.

Teljes szövegű keresés

308IPAR, KERESKEDELEM ÉS KÖZLEKEDÉS.
Írta Wolf Gerő dr.
Pozsony városa és a vármegye hazánk történetének már régibb korában is az ipari fejlettség és az élénk kereskedelmi forgalom képét tünteti fel. A belterjesebb közgazdasági élet előfeltételei földrajzi fekvésében és abban a körülményben találhatók fel, hogy Pozsony alkotmányos életünknek a nemrég mult időkig középpontja és nagy események színhelye volt és e szerepében a vármegye is részt vett. Határszéli fekvésénél fogva állandó kereskedelmi összeköttetésben állott Ausztriával és mint az ország nyugati és északnyugati ki- és beviteli forgalmának kapuja, a szárazföldi és vízi utakon közvetítette az ország belsejébe az ipari szükségletek fedezését s a mezőgazdasági termékek kivitelének is mindig egyes legfőbb újta volt.

A pozsony–nagyszombati első vasút emlékérme.
A pozsonyi városi múzeumból
A régi koronázó várost a gyakoribb fejedelmi látogatások és utazások már régi idők óta fényes ünnepségek színhelyévé tették és az ország szine-java találkozott itt, a mikor országos jelentőségű ügyek foglalkoztatták a rendeket.
A közélet emez élénksége természetesen az ipari munkának is lendületet adott s a legkülönfélébb iparágak nyertek általa tápot és támogatást.
Reánk maradt városi okiratok tanúsítják, hogy mily sokféle és kiváló munkát végeztek a pozsonyi és a vármegyei iparosok.
Hogy honfoglaló őseink mindjárt kezdetben igyekeztek a hazában ipart, művészetet teremteni és meghonosítani, arról hazánk történetének lapjai bőven tanúskodnak, midőn az Árpádok korában királyaink, főpapjaink és főuraink idegen művészeket és mestereket hoznak az országba. De őseink az ipari életre is rányomták a nemzeti jelleget, amidőn a kézműipart nemzeti sajátságaikhoz és szükségleteikhez képest fejlesztették és tökéletesítették a magyar kézműves ügyességével és gazdagították azokkal az iparágakkal, melyek – mint különleges magyar iparágak, minők: az ötvösök, bőrkészítők, timárok, szűcsök, irhagyártók készítményei – a külföldön is híresek voltak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages