Szakoktatás.

Teljes szövegű keresés

Szakoktatás.
A kereskedelmi szakképzést a vármegyében a pozsonyi kereskedelmi és iparkamarától alapított és fentartott s úgy az államtól, mint magánosoktól is támogatott virágzó tanintézet, a pozsonyi felső kereskedelmi iskola látja el. Ez intézet már 19 év óta működik s az ország egyik legtekintélyesebb szakintézete. Az 1902/3. isk. évig terjedő időben kerekszámban 3700 tanuló iratkozott az intézetbe. A végzett tanulók legtöbbje azonnal alkalmazást nyer elsőrangú kereskedői, pénzügyi, közlekedési, biztosítási és gyári czégeknél vagy mezőgazdasági vállalatoknál.
A Pozsonyi kereskedelmi alkalmazottak egyesülete 1901-ben esti tanfolyamot létesitett tagjai részére, melyet a kedvező eredmény folytán állandósított s a felsőbb hatóságok felügyelete alá helyezett, hogy ily módon jogérvényes bizonyítványokat állíthasson ki.
A Pozsonyi kereskedelmi és iparkamara 1904-ben mozgalmat indított egy Pozsonyban felállítandó export kereskedelmi akadémia felállítása érdekében.
Az ipari szakképzés az 1903. évben Pozsonyban megnyílt állami vas- és fémipari szakiskolában nyert hathatós tényezőt. Ez intézetet, mely Pozsony város példás áldozatkészsége és a pozsonyi kamara évi segélyezése mellett működik, az állam jelentékeny anyagi eszközökkel tartja fenn.
A kereskedői és iparos-tanoncziskolákat az érdekelt városok és községek tartják A legtöbbjét azonban a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara is segélyezi.
* * *

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages