Batthyány Lajos.
Batthyány Lajos.
Batthyány Lajos (németujvári gróf), Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke, szül. Pozsonyban, 1806-ban, kivégeztetett Pesten, 1849 okt. 6-án. Tizenhat éves korában lépett a hadseregbe. Olaszországi táborozása alatt minden szabad idejét az önmívelésre és tanulásra fordította. Mint huszárhadnagy tett jogi vizsgát a zágrábi akadémián. Huszonegy éves korában nagykorúsíttatta magát, birtokai igazgatását is átvette és ettől fogva nemcsak gazdasági, hanem politikai és tudományos ügyekkel is foglalkozott. Külföldi nagy utazásaiban gyűjtött gazdag tapasztalatait, ismereteit igyekezett birtokain érvényesíteni. Alapító tagja volt a vasmegyei gazdasági egyletnek, résztvett az orsz. gazdasági egyesület munkálkodásában, különösen fölkarolta az állattenyésztés ügyét, lónemesítést, futtatást, stb. 1843-ban elnöksége alatt magyar czukorgyár-egylet alakult. Széchenyi István gróf példájára fölkarolta a selyemtenyésztést is és több mint 50.000 eperfát ültettetett. Az 1840. és 1844. évi országgyűlésen a főrendi szabadelvű ellenzéknek volt kitünő tagja és vezére. Pesten összeköttetésbe lépett Kossuthtal és háza főgyülekezőhelye lett az ellenzéknek. Sokat áldozott az új egyesületek és vállalatok alapítására. Az orsz. magyar iparegyesület szervezésében is tevékeny részt vett és Kossuthtot az egyesület igazgatójává választtatta. Kossuthnak országgyűlési követté megválasztását is főleg ő vitte keresztül. Mint a főrendi ellenzék vezére működött az utolsó diétán is, résztvett a mácz. 15-iki nagy deputáczióban és márcz. 17-én, mint az országos ellenzék fejét, őt jelölték a kormány elnökéül. A kormányt csak a márcz. 31-iki leirat után foglalta el. Jellasich és a szerbek fegyverkezése és az udvar magatartása következtében a bizalmatlanság egyre mélyebb gyökeret vert és Batthyány e nehéz helyzetben csakis a törvény teljes keresztülvitelében találta a mentő eszközt. Többször utazott Innsbruckba, hogy Ferdinándot rábírja Jellasich eljárásának elítélésére, és hogy Budára, a kir. székvárosba hívja a nemzet nevében az uralkodót. Lojális állásponton állott úgy Ausztriával szemben, mint a kabinetben. Habár a kormány nagy többsége Batthyányval tartott, éppen a leglényegesebb kérdésben, az Olaszországba küldendő hadi segítség ügyében kénytelen volt engedni. A kormánypárti többség is mindinkább Kossuth befolyása alá került. Így, bár politikája zátonyra jutott, Batthyánynak igen nagy része van a szabadságharcz és különösen a hadsereg szervezésében. Mészáros távollétében mint helyettes honvédelmi miniszter, ő szervezte a 412nemzetőrséget és különösen a honvédséget. A mikor az országgyűlés küldöttsége Bécsben nem nyert kielégítő választ és Jellasich szept. 9-én az országba betört, Batthyány lemondott. Kossuth nélkül új kormányt akart alakítani, de Bécsben már nem erősítették meg az új kabinetet, Budapesten pedig egészen Kossuthé lett a hatalom. Batthyány ennek daczára is ragaszkodik ideiglenes állásához, hogy hazáját a teljes anarchiától megvédje. Csak Lamberg kinevezése alkalmával mentette őt fel a király hivatalától. Azon idő alatt, míg Lamberg Budapestre jött és szörnyű halál szenvedett, Batthyány a Jellasich táborában járt és a martonvásári táborban ütközetre igyekezett bírni a magyar seregnek még habozó tisztjeit; majd birtokára utazott, hol tisztjeit és volt jobbágyait a Theodorovics alatt dúló horvátok ellen vezette. Okt. 11-én lováról leesett, a keze kitörött, sebesülten igazolja és magyarázza eddigi eljárását Kossuth Hírlapjában. Fölépülése után Pesten a béke érdekében működött. Tagja lett a küldöttségnek, melyet az országgyűlés Windischgrätz herczeghez küldött alkudozás czéljából. A fővezér nem alkudott, sőt Batthyányt nem is fogadta, hanem néhány nappal később, 1849 jan. 8-án elfogatta őt. A magyarok közeledtével Laibachba, Olmützbe, majd a főváros visszafoglalása után ismét Pestre, az Ujépületbe hozták, hol Haynau felségsértés czímén bitófára itélte, de kegyelemből golyóval végezték ki 1849 okt. 6-án. Annyira bízott ártatlanságában, hogy midőn Laibachba kísérték, a Sárváron, majd Cilliben őt kiszabadítani szándékozó népet ő maga csendesítette le. Holttetemét a ferenczredi templom kriptájából 1870 jún. 9-én a nemzet általános részvétével vitték át a fővárostól emelt mauzoleumba.
