József főherczeg.
József főherczeg.
József Károly Lajos főherczeg, bölcsészettudor, a m. kir. honvédség főparancsnoka, lovassági tábornok, a M. Tudományos Akadémia tiszteleti s igazgató tagja. József Antal János főherczegnek, az ország nádorának és Mária Dorottya württembergi herczegnőnek fia, született Pozsonyban 1833 márczius 2-án. 1845-ben hadapród a 12. számú nádor-huszárezredben, 1853-ban őrnagy a 3. számú dragonyos-ezrednél, 1854-ben őrnagy a 60. számú Wasa herczeg gyalogezredben, hol ugyanazon évben alezredes lett. 1885-ben ezredes és a 37. gy.-ezred tulajdonosa. Később mint a 8. számú Toscana dragonyos-ezred ezredese Sopronban, Kecskeméten és Félegyházán állomásozott, 1859-ben vezérőrnagy és dandárnok Bécsben, 1860–1864-ig Olaszországban volt több helyőrségen. – Az 1866-iki hadjáratban mint dandárnok a IV-ik hadtesttel több ütközetben tüntette ki magát, s noha Königgrätznél meg is sebesült és négy lovat lőttek ki alóla, mégis vitézül harczolt csapatai élén. Ugyanakkor altábornagygyá neveztetett ki és katonai vitézségéért a hadi díszítményes katonai érdemkeresztet kapta. 1866-ban táborszernagygyá, kevéssel utóbb a m. kir. honvédség főparancsnokává neveztetett ki. 1873-ban Ő Felsége a Szent István-renddel tüntette ki. 1874-ben lovassági tábornok. 1893-ban ülte meg honvédfőparancsnokságának 25 éves jubileumát. József főherczeg nemcsak mint honvédfőparancsnok népszerű, hanem mint a legmagyarabb főherczeg, a magyar nép őszinte tiszteletét és szeretetét nyerte meg, mert mindenkor kimutatta, hogy a magyarokkal együtt érez és büszke arra, hogy magyar. Elévülhetetlen érdeme az is, hogy Magyarország gazdasági ügyeinek fejlesztésében élénk részt vesz, és hogy a Margitszigetet, mely az övé, fejedelmi bőkezűségével, a világ egyik elsőrendü üdülő- és gyógyhelyévé varázsolta. A hazai tűzoltó-egyesületek védnöke és a tűzoltóság intézményének egyik leglelkesebb alapvető pártfogója, szervezője és fejlesztője. A tudomány terén mint természetbúvár és nyelvtudós tevékeny részt vesz. Különösen a czigány nyelvvel és az ind nyelvvel foglalkozik nagy előszeretettel és e két nyelvet egyik munkájában meglepő eredménynyel rokonítja és hasonlítja össze. Ezen az alapon írta meg kitünő czigány nyelvtanát. Tudományos érdemei elismeréséül a Magy. Tudományos Akadémia 1881-ben igazgató-tanácsi taggá, 1888-ben tiszteleti tagjává választotta. Tiszteletbeli tagja a philologiai társaságnak is. Az eddig említett kitüntetéseken kívül számos hazai és külföldi érdemrend tulajdonosa. 1894-ben a Londonban székelő japán Society, a keleti nyelvek műveléséért tiszteletbeli tagjává választotta. Czikkei: az Archaeol. Értesítőben, az Egyet. Philol. Közlönyben, a Budapesti Hirlapban, az Ethnographiában, 433a Vasárnapi Ujságban, a Nemzetben, az Ethnologische Mittheilungen aus Ungarn-ban, a Tűzrendészeti Lapokban és a külföldi Urquell cz. szaklapokban jelentek meg.
Önálló munkái: 1. Növényhonosítási kísérletek Fiuméban 1881-től 1885-ig. Kolozsvár, 1885 és a „Magyarország Vármegyéi és Várai” fiumei kötetében. – 2. Egy rendkívüli tél hatása Fiuméban. Kolozsvár, 1886. – 3. Czigány nyelvtan. Romano csibakero szilaribe. Bpest, 1883. Kiadja a M. Tudományos Akadémia. – 4. Fundamentum linguae Zingaricae J. J. M. Koritschák 1806. Közli József főherczeg. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta P. Thewrewk Emil. Bpest, 1888. – 5. Arboretum Alcsuthiense. Az alcsuthi kertben honosított fák és cserjék leltára. Kolozsvár, 1892. – 6. A czigányokról, a czigányok történelme, életmódja, néphite, népköltése, zenéje, nyelve és irodalma. Dr. Wlislocki Henrik közreműködésével. Bpest, 1894. Térképpel, képes táblákkal és szöveg-ábrákkal. – Levelei Thewrewk Emilhez. (1887–89-ig; ötvenhét levél).
