Simonyi István.

Teljes szövegű keresés

Simonyi István.
Simonyi István (simonyi és varsányi), született 1836 decz. 15-én. A Bach-korszakban nem vállalat hivatalt, hanem inkább beállott a Radetzky-huszárezredbe, a hol csakhamar hadnagy lett. 1861-ben tiszti rangja megtartásával kilépett a katonaságtól, Budapesten ügyvédi diplomát nyert és Pozsonyban telepedett le, a hol különösen a társadalmi életben élénk részt vett. 1870-ben jelent meg tőle: „Egy pár szó a katholikus autonomiához” és az „Állam és Egyház” czímű tanulmánya. Utóbbit Deák Ferencznek ajánlotta, noha annak tartalma Deák programmjától elütött. 1872-ben részt vett Horn Edével és Jókai Mórral az akkor egyetlen német ellenzéki lap, a „Westungarischer Grenzbote” megalapításában, melynek nemsokára tulajdonosa lett, és a melyet haláláig szerkesztett. 1878–87-ben a képviselőháznak volt tagja; előbb a galántai, majd a magyar-óvári kerületet képviselte ellenzéki és antiszemita programmal. Egyik elnöke volt a drezdai antiszemita kongresszusnak. Az 4621887-iki választáskor nem vállalt többé mandátumot és ez idő óta első sorban hirlapjának szentelte idejét. Meghalt 1904. jul. 2-án.
Munkái: Nemzeti tragikomédia. Budapest, 1880. – A modern alkotmánytan tévedései (magyarul és németül). – Mentsük meg a magyar földbirtokost. Budapest, 1882. – Der Judasimus und die parlamentarische Komődie. Pozsony és Lipcse, 1883. – Der Antisemitismus. – Válaszfelirati javaslat az 1884. évi trónbeszédre. – „Metempychose” fantasztikus regény. – Zeit-, Streit- und Zukunfstfragen. 2 köt. – Lapjában a régi magyar közjogról, az ókori és modern filozófiáról és a közoktatás reformjáról értekezett. Ellensége volt a gyakorlati haszon nélküli ismeretek tanításának és a morált, az egészségtant, a törvény ismeretét s a társadalmi tudományokat tekintette az észszerü és nemzeti főfeladatának. Idevágó czikkeit könyv alakjában is összefoglalta, melyből több német pedagogus, köztük Greinz is meritett, kinek művecskéjét aztán Székely Imre magyarra is lefordította.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem