Zsigmondy Vilmos.
473Zsigmondy Vilmos.
Zsigmondy Vilmos, született Pozsonyban 1821 május 25-én, meghalt Budapesten 1888 deczember 21-én. 1844-ben összeállította Magyarország és Ausztria bányászatának 1842-ig terjedő statisztikáját. 1846-ban resiczai bányagondnokká, 1848-ban ugyanoda főnökké nevezte ki a magyar kormány. 1849-ben 3 hónappal a világosi katasztrófa után elfogatván, vasban töltendő 6 évi fogságra ítélték és az olmützi várba küldték. Innét 1850 vége felé kiszabadulván, Sándor gróf annavölgyi kőszénbányáját kezelte, 1860-ban pedig ipjának Resicza mellett fekvő szekuli kőszénbányáját rendezte, míg ugyanazon évben Budapestre jött, mint bányászati ügyvivő. Élénk részt vett az 1861-iki országbírói értekezletnek a bányajogra vonatkozó tanácskozásaiban. 1864-ben írta meg Bányatanát. 1865-ben a harkányi hévforrást egy 37.8 m. mély fúrólyukkal szerencsésen felfogta. Ezután gyorsan következtek mély fúrásai: a margitszigeti 1866–67-ben 119.5 m., a lipiki 1868–1870-ben 234.5 m., az alcsuthi 1870-ben 183 m. mély és végre a budapesti városligeti 1868–78-ban 970 m. mély kútnak a fúrása. A hetvenes évek közepe felé elvesztette bal szeme világát. Az országgyűlésen 1875-től 1888 végéig Selmecz és Bélabánya képviselője volt. Leginkább az ő fáradozásainak köszönhető az elaggott bányászoknak és özvegyeiknek ellátására vonatkozó szabályzat életbeléptetése. Az 1873-iki bécsi, a később rendezett párisi, továbbá a székesfehérvári és az 1885-iki budapesti kiállításokon mint juror működött. Az ő kezdeményezésére jött létre 1885-ben a bányászati kongresszus, melynek elnöke is ő volt. Tagja volt 1875 óta a képviselőháznak és a fővárosi közmunkák tanácsának. A Magy. Tud. Akadémia 1868-ban választotta tagjává; ugyanazon évben a király a Ferencz József-rend lovagkeresztjével díszítette fel; 1878-ban pedig a franczia becsületrend lovagkeresztjét nyerte. 1872-ben királyi tanácsos lett. 1884-ben Selmecz és Bélabánya városok díszpolgárukká választották.
* * *
