A város neve.

Teljes szövegű keresés

A város neve.
A város neve a névfejtőknek és a történetíróknak már sok fejtörésre adott okot. A városnak egyik XVIII. századbeli monografusa magyar alapon kísérelte meg e helynév magyarázatát olyképen, hogy azt a Mod és az Ur szavakból eredőnek jelentette ki, a minek az volna a magyarázata, hogy a város a saját ura volt. Némely névkutatók a Modúrban viszont személynevet véltek fölfedezni, mely szerint tehát a város egyik ősi birtokosától, vagyis Mod úrtól vette volna a nevét. Ezt a verziót Bél Mátyás is említi, de mint az előbbieket nem, úgy ezt sem támogatják semmiféle oklevelek. Némelyek a Madár szóból eredőnek vélik; de ennek sincsen több alapja, mint hogy az országban és pedig Komárom vármegyében tényleg van egy Madár nevű helység, mely régi oklevelekben Modor alakban van említve. Ennek azonban szintén csak annyi az alapja, a mennyi annak a föltevésnek, hogy a Modor szó a Magyar szónak régi alakja és ezt azzal támogatják, hogy a vármegyében fekvő Moderdorf vagyis Magyarfalu egy XIII. századbeli oklevélben szintén Modor néven van említve. Még a legtöbb elfogadható okot hozzák fel azok a névkutatók, a kik nevét a Modor személynévből eredőnek tartják, mert tény, hogy ez a név elég sűrün fordul elő a középkori oklevelekben.
Mindeme névmagyarázók után ismert nevű tudósunk és kutatónk Ortvay Tivadar dr. a város nevét a szláv nyelv segélyével igyekszik megfejteni. Ezt kísérli meg Bél Mátyás is, midőn azt hiszi, hogy a város neve a szláv Modry szóból ered és ezt a város vidékére vonatkoztatja, mely magas hegyeivel és erdeivel mintegy kék színben látszik úszni. Erre is találunk hasonlatot a nógrádmegyei Kékkőben, mely tudvalevőleg szintén kékes színben úszó szikláitól kapta nevét, mely tótul: Modry-Kamen. Erre nézve Ortvay megjegyzi, hogy „nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy Modor neve Modra és Modern alakban is használatos és hogy e neveknek diplomatikai jogosultságuk is van, a mennyiben néha egy és ugyanazon okiratban a Modor és a Modra nevek fölváltva használtatnak” és ő e név alkalmazásának okát nem a vidék színhangulatában, hanem a Modra patakban keresi, mert beigazolt tény, hogy a legtöbb helység a mellette elfolyó víztől kapta elnevezését. 202Legelfogadhatóbbnak látszik azoknak a föltevése, a kik a város nevének eredetéről a legjobb magyarázatot II. Géza királynak 1158-ban kelt adományozó levelében találják, melynek idevonatkozó része így hangzik: „Donavi etiam villam meam Modor condicionalem prope regnum Theutonicorum, prope montem existentem, ubi falcatores mei existebant…” Akkoriban tehát kaszások (falcatores) laktak Modorban, kiknek német nevük úgy a középkori, mint a mostani népidioma szerint Mâder (mély hangzású a-val); tehát nagyon valószínű, hogy Modort és vidékét „Mâhdern” névvel nevezték.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem