A munkástelep.

Teljes szövegű keresés

A munkástelep.
A dohánygyártól nem messze, a Sáncz-úton van a Schulpe-féle munkástelep.
Az egészséges s olcsó lakás hygieniai, közgazdasági és társadalompolitikai szempontból egyaránt fontos és nagyjelentőségű tényező. Pozsony városában Schulpe György volt e téren a kezdeményező és úttörő. 1894-ben kezdte meg a mozgalmat olcsó és egészséges munkáslakásoknak a társadalom, illetőleg magánvállalkozók útján való megalkotása tárgyában. Ő maga is alkotott egy munkáslakás-telepet, mely hét épületből áll. A Schulpe-telepen van olvasóterem, könyvtár (néhány ezer kötettel), betegszoba, első segélynyújtáshoz fölszerelt helyiség, fürdő, múzeum és óvó. Schulpe e telepen előadásokat, felolvasásokat rendez scioptikon-képekkel, és magyar nyelvű kurzusokat tart.
164Az 1904 jún. 7-én megtartott városi közgyűlés e telepet hivatalosan is Schulpe-telepnek nevezte el.
Schulpe akcziója következtében az utolsó években több mint 500, a modern társadalmi és egészségi követelményeknek megfelelő munkáslakást állítottak fel Pozsonyban, többek között a város is egyet, a Shulpe-telep mellett, mely 10 kétemeletes házból és 120 lakásból áll és egy másik újabb telepet, mely 112 lakásból áll, 94 egyszobás munkáslakással. Megemlítendők még Huberth Ferencz telepe 88 lakással, Kühmayer Ferencz telepe 16, a könyvnyomdászok egyletének telepe 24, Samek telepe 40, Durvay telepe 50 lakással, a tölténygyár, a dinamitgyár, a bőrfinomítógyár, stb. telepei.
A munkástelepek ügyében folyó mozgalom még nem szünt meg és tervbe van véve szaporításuk mindaddig, míg e tekintetben a viszonyok teljesen kielégítőek lesznek. A városi hatóság is áldozatkészen támogatja az erre irányuló törekvéseket.
A Kórház-utczával csaknem párhuzamosan halad a Széplak-utcza, mely a Nagy Lajos-térről kiindulólag a Buzapiaczig, illetőleg Országútig visz. Az Ország-úton van a tűzoltószertár, elektrotechnikai szakiskola és a hajléktalanoknak szánt városi menedék- és dologház. A Buza-piaczon, illetőleg a Mária-utcza sarkán áll az új honvédlaktanya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages