A Petőfi-szoba.

Teljes szövegű keresés

A Petőfi-szoba.
A Bél Mátyás-utczában (a 25. szám alatt) lakott Petőfi Sándor, nemzetünk halhatatlan költője. A tanulók akkortájt diákkaszárnyának hívták ezt az épületet. Willinszky István nevű szabómester volt a gazda, a háztulajdonos pedig Blaskovits. A Petőfi-szoba a kaputól jobbra, a leghátulsó udvari följárón vezető emeleten, a lépcsőtől jobbra nyíló udvari szoba volt. Itt lakott Jeszenszky Danó (Temérdek), ismert, jeles író, a Petőfi-társaság tagja, Mauks Mátyás nevű tanulótársával. A szoba három tanulóra volt berendezve és így egyik hely üres volt. Petőfinek e lakást Jeszenszkynek Portir nevű tanulótársa ajánlotta, a ki Petőfivel Aszódon járt iskolába. Petőfi 1843 május hó elején jött Pozsonyba az akkori országgyűlés idejére. A szoba most is teljes épségben van. A ház a pozsonyi evang. konvent tulajdona. Dr. Vutkovich Sándor, a pozsonyi Toldy-kör tiszteletbeli elnöke kutatta ezt föl és indítványára jelölték meg emléktáblával.
A felirat a következő:
„Ebben a házban lakott
PETŐFI SÁNDOR
1843 május és június hónapban.
Kegyeletes emlékül a „Pozsonyi Toldy-kör”
1900 márczius hó 15-én.
A pozsonyi Schlossberg, vagy a mint mondják zsidó-utcza kezdetén, a várba vezető lépcsők 24-ikén van az a nevezetes viskó, a mely Petőfi nyomorúságának utolsó felvonását látta. 1843-ban, június hóban ugyanis itt körmölte Kolmár Józseffel együtt a Záborszky Alajos szerkesztette „Országgyűlési Tudósításokat”, sűrű, apró betűs ívét 25 váltógarasnyi díjért. Kolmár József vezette Petőfit ennek a kéziratos újságnak az expeditorához, Kontrásy Ferenchez. Az utczának most Petőfy-utcza (helyesen Petőfi-utcza) a neve. Itt azonban a költő sohasem lakott, mint ezt rendesen tévesen írják. Itt csak dolgozott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem