József főherczeg szülőháza.

Teljes szövegű keresés

József főherczeg szülőháza.
Lejebb haladva a Mihály-utczán, a Korvin-utczához érünk, a mely szintén a Ferencziek-terére visz. A régi Országház mellett ismét nevezetes épület áll, József kir. herczegnek, a magyar honvédség főparancsnokának a szülőháza. Ez már a Ventur-utcza 15-ik szám alatt van. Ebben a házban született 1833 márczius 2-ikán József kir. herczeg, három évvel utóbb pedig Mária Henrietta kir. herczegnő, a nemrég elhunyt belga királyné.
Az 1832–36-iki országgyűlés idején ugyanis József nádor a felsőháznak elnöke volt s harmadik nejével, Mária Dorottya württembergi herczegnővel együtt állandóan Pozsonyban lakott. A herczegi család lakása közvetetlenül a mellett a ház mellett volt, a hol az országgyűlés tanácskozott. Az épület falán át ajtót törtek az országház épületébe, úgy hogy a nádornak, az ülésbe menet, nem kellett az utczán át mennie. József kir. herczeg szülőházának érdekes története van. A régi oklevelek királyi kúria néven említik, a hol a Pozsonyba érkező királyok és királynék megszállottak. Így már 1441-ben Erzsébet királyné, Albert király neje lakott abban a házban. A városi tanács ebből az alkalomból a házat kijavíttatta s az udvart kertté alakította át, a minek a nyoma még ma is meglátszik. A mikor Korvin Mátyás Bécs ellen vonult, feleségével, Beatrix királynéval, ugyanabban a házban lakott. A mohácsi vész idején Mária királyné, II. Lajos király felesége lakott a pozsonyi királyi kúriában. Valentini Czézár olasz diplomata 1486-ban, mint különösen szép és díszes palotáról emlékezik meg róla. A XVIII. század elején a régi kúriát részben lerombolták s helyére új házat építettek, a mely még ma is fönnáll. József nádor idejében a ház Teschenberg pozsonyi polgár tulajdona volt s 1847-ben a Wittmann családé lett. Most Wittmann-Denglas Erzsébet asszony örököseinek közös tulajdona.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages