Apaj.

Teljes szövegű keresés

Apaj.
Apaj, a szered–nagyszombati vasútvonal mentén fekszik. Kisközség, 78 házzal és 504, tótajkú, róm. kath. vallású lakossal. A XIII. század elején a szomszédos Majténynyal egy község volt, azonban 1278 előtt már mint különvált község veszi fel ősi birtokosainak: az apaji Apaj családnak a nevét, a mint azt László királynak a pozsonyi káptalan levéltárában őrzött, 1278-ból való oklevele bizonyítja, mely a községet ekkor már Terra Opoy-nak nevezi. 1278-ban a pozsonyi vár tartozékaként van említve. 1310-ben újabb birtokosával találkozunk Jenslin nagyszombati bíró személyében, a ki itteni birtokát Elefánti Mátyással elcseréli. A pápai tizedszedők jegyzékében Opan elferdített alakban szerepel. 1553-ban találkozunk ismét egyik újabb birtokosával, a község ősi családjának két utódában, mert az ekkori portális összeírásban Apay István és Albert szerepelnek, azonban csupán egy portát találtak az egész községben. Lakosai különben régtől fogva nemesi előjogokat élveztek és a mult század elején a Szászy, az Ernyey, a Takács és a Túróczy családok voltak a nagyobb nemesi birtokosai. Halastó nevű dűlője – úgy látszik – valamely régi halászóhely emlékét tartja fenn. A község postája, távírója és vasúti állomása Keresztúr-Apaj néven Keresztúrral közös.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem