Csölösztő.

Teljes szövegű keresés

Csölösztő.
Csölösztő, felsőcsallóközi magyar kisközség, 40 házzal és 226 róm. kath. vallású lakossal. E község 1238-ban a Csiliz patak mellett fekvő pozsonyi várbirtokként van említve. 1287-ben Csöllesztő néven szerepel, de később Kledern német nevével is találkozunk. 1354-ben a pozsonyi káptalan Gutori Beke leányait, Erzsébetet és Katalint iktatja be az őket megillető itteni leánynegyedbe. 1397-ben Csölösztői Márton nevében is szerepel. 1480 és 1513 között a nagylucsei Dóczyak az urai, de az 1553-iki portális összeírásban, már Lipcsey Gáspár nevén van négy és Pálffy Péter nevén öt portája. A mult század elején Illésházy István gróf volt a földesura, most pedig Pálffy Sándorné és Pongrácz Frigyesné grófnőknek van itt nagyobb birtokuk. Ősi egyházát, mely még a régi falu helyén állott, a Pázmány-féle jegyzék is réginek mondja; ma a községben nincs templom. Ide tartozik Körtvélyes 46puszta, mely 1553-ban négy portával szerepel. Ezenkívül ide tartozik még Csölösztő sziget-puszta. A község postája, távírója és vasúti állomása Somorja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages