Czajla.

Teljes szövegű keresés

Czajla.
Czajla, a Kis-Kárpátok alatt fekvő tót és német kisközség, 206 házzal és 1322, róm. kath. és ág. h. ev. vallású lakossal, a kik között azonban a katholikusok túlsúlyban vannak. A község postája, távírója és vasúti állomása Bazin. Czajla községet csak az 1553-ik évi portális összeíársban találjuk először említve, a mikor itt Serédy Gáspárnak 9 portája adózott. 1647-ben Pálffy Miklós grófé; 1737-ben özv. Maholányi Tamásné a birtokosa, később az Illésházyak és ezek vérén a Pálffyak; ma is id. Pálffy János grófnak van itt nagyobb birtoka. A község neve azelőtt német hangzással Zeil volt, valószínűleg azért, mert összes házait egy sorba építették. Ma is az egyik oldalon körülbelül 150, a másikon ellenben csak mintegy 50 ház van. A mult század második felében papirmalma volt a községnek. Czajlához tartozik Zumberg puszta, mely hajdan önálló község volt, s melyet IV. László 1247-ben az Okolyi nemeseknek visszaadott. Ez időben Simperg néven szerepel. 1287-ben a pozsonyi káptalan Szent Szalvátor-egyháza szintén kap itt birtokrészeket Benedek fia Pál pozsonyi kanonoktól. 1300-ban a Récsei család is birtokosa volt. A XIV. században a Bazini és Szentgyörgyi grófoké és ekkor Somberg de Somberg nevű birtokosa is szerepel. Hajdani templomát csak a mult század közepe felé bontották le. A hagyomány azt tartja, hogy a lakosok a XVI. században és a XVII. század elején húzódtak a mai község helyére, régi falujokból, melynek talaja mocsaras s egészségtelen volt. Ez azután azt is megmagyarázná, hogy miért találjuk Czajlát csak a XVI. században először említve. A községnek csak kápolnája van. Ide tartoznak Baumwald major, Favágó-telep, Malmok, Műfűrész- és Kénsavgyár-telep, mely utóbbi helyen 1895-ig egy bécsi czégnek kénsav- és műtrágya-gyára volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem