Dunaszerdahely.

Teljes szövegű keresés

Dunaszerdahely.
Dunaszerdahely, az alsócsallóközi járásban, a pozsony–komáromi helyi érdekű vasút mentén fekszik. Magyar nagyközség, 515 házzal és 4851, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Ősrégi telep, mely már a rómaiak korában is fennállott. Hajdan erőssége is volt és a pozsonyi várbirtokok közé tartozott. Régente mint város négy részből állott, ú. m. Szerdahely, Nemesszeg, Ujfalu és Előtejed negyedekből. Ezek közül az ujfalusi határ alsó részét Barabásföldnek, később pedig Pókateleknek nevezték, melyről már Balázsfalvánál szó volt. 1283-ban Zeredahely néven van említve. 1346-ban az itteni nemes várjobbágyok és Zomori Miklós között határvillongások támadtak, melyeknek az lett a következménye, hogy a birtokot két részre osztották. Az 1553-iki portális összeírásban királyi birtokként szerepel és mindössze 15 1/2 portával van feljegyezve. Ugyanekkor Újfalut Zomás János és Kondé László, 1647-ben pedig a pozsonyi apáczák bírták. Később a Pálffyak lettek 56az urai, de e családon kívül még a Bacsák-, a Kondé- és a Petényi-család is birtokos volt itt. A Kondé és a Bacsák család emlékét egy-egy kastélyszerű épület tartja fenn. Az ú. n. „sárga kastélyt” Kondé Miklós püspök építtette; a Kondé családtól Wahlberg Miklós bécsi egyetemi tanár vette meg, kitől leánya, férjezett Habermann Nándorné örökölte. Az ú. n. fehér kastélyt Bacsák Móricz huszárezredes építtette, de ez is ma már Habermann Nándornéé. A község vásárai hajdan messze földön híresek voltak. Forgalma még ma is nagy és e község egyike a vármegye legélénkebb városainak. Van itt katholikus legényegyesület, kaszinó, gazdakör, önkéntes tűzoltó egyesület, temetkezési egyesület, a megyei közművelődési egyesület fiókja, a vöröskereszt-egyesület fiókja, szolgabírói hivatal, járásbíróság, adóhivatal, kir. közjegyző, csendőrség, pénzügyőrség, három takarékpénztár, népbank, keresztény kórház és menedékház, izr. szent-egylet és menedékház. A községben két templom van. Katholikus egyháza már 1341-ben említve van, de mai gótikus temploma valószínűleg csak a XV. század végén vagy a XVI. század elején épült. Az egyik mellékhajó nyugati falcsúcsa az 1518. évszámot tünteti föl. Az ág. h. ev. templom 1882-ben épült. A községet 1842-ben és 1887-ben tűz pusztította, mely sok kárt okozott. A községhez tartoznak Kapuhegy, Hanszéli, Ádor, Somogyi-sziget, Ádám erdő, Lánd, Szentjános dűlő. Pókatelek nevű dűlője a Pókatelekiek hajdani birtokának emlékét őrzi, míg Patas nevű dűlője már 1384-ben a Kondé család birtokaként van említve. Ide tartoznak még Gombotás és Somogyi-szögle majorok és a Lángi malom. Van saját postája, távírója és vasúti állomása.

Dunaszerdahely. – A Kondé-féle kastély (Most Habermann Nándornéé).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages