Pókaföldiek. Gut-Keled nemzetség.

Teljes szövegű keresés

Pókaföldiek. Gut-Keled nemzetség.
A Gut-Keled nemzetségből származó várkonyi és bősi Amadé-család őse Lothárd, 1264-ben, IV. Béla királytól és nejétől Máriától kapta Bős falut és a mellette fekvő, ma már elpusztult Árpádsoka földet. Ezt a szerzeményét azonban már az év végén koczkára tette, mert kitörvén a háború, IV. Béla és fia V. István között, Lothárd az ifjabb király mellé állott és a Tiszántúlra menekült. IV. Béla erre 1269-ben Bőst és Árpádsokát Péterfia Miklós ispánnak adományozta, a ki mindkettőt 70 márkáért Héder Jakabnak adta el. Helyreállván a két király között a béke, Lothárd minden elkövetett, hogy pozsonymegyei birtokait visszaszerezze. IV. Béla halála után végre sikerült is neki a birtokot, V. István nejének közbeléptével, 1270 decz. 3-án (Hazai Okmt. I. 38.) Héder Jakabtól visszaváltani. Az ekként nagynehezen visszaszerzett birtokban azután IV. László király 1273-ban megerősítette őt, de a beiktatás csak 1284-ben mehetett végbe. Megvetvén ily módon lábát a Csallóközben, igyekezett javait szaporítani. 1282-ben oltalomlevelet kapott karcsai és nyéki birtokaira és megszerezte Várkonyt. Ez utóbbit azonban, valamint Népe-Karcsát, örököseinek (1327) csak hosszas pereskedés után sikerült megtartaniok, a Szentgyörgyiek terjeszkedési vágya ellen. 1338-ban Paka is az övék volt. (V. ö. Karácsonyi i. m. II. 41–43.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem