Babonák a tótoknál.

Teljes szövegű keresés

Babonák a tótoknál.
A pozsonymegyei tótok között az általánosan ismert babonaságokon kívül a következőket soroljuk föl:
Kántor-bőjt napján nem szabad sem mosni, sem fonni, mert a ki ezt mégis megteszi, a pokolba jut. Ugyanakkor trágyát sem szabad kivinni, mert azon a földön, a hova a trágya került, a bogarak mindent megesznek.
Vendel napján sem szabad az állatokkal dolgoztatni, mert a marha megbetegszik.
Ha valaki Szent Válent napján dolgozik, megmerevedik a keze. SzentÁgota napján a szobát és az udvart jól ki nem söprik, mindenféle undorító állatok jutnak a házba.
245Szent-Vojtek napján ki kell füstölni az istállókat, hogy a boszorkányok az állatoknak ne árthassanak.
Szent Vitálos éjjelén egész éjjel harangozni kell, mert különben a jég elveri a határt.
Pénteki napon az asszonyoknak és leányoknak nem szabad fésülködni, mert fejfájást kapnak.
Ha napnyugta után a házból tejet visznek ki, azt egy kissé meg kell sózni, mert különben elapad a tehén teje.
Az oly fiatal asszonyoknak, a kiknek már egy gyermekük meghalt, nem szabad a cseresznyefa első termését leszakítni és megenni, mert meghalt gyermekük a túlvilágon szintén csak cseresznyét kap enni.
Az újszülött gyermeket születése után azonnal lepedőbe burkolva az asztal alá kell tenni és két-három perczig ott tartani, hogy okos ember legyen belőle.
Ha sárgaságba esett ember napkelte előtt, valamely sárgalevelű fűzfánál imádkozik, meggyógyul.
Ha Vitus napján harangoznak, jó gabonatermész lesz.
Ha kis gyermek meghal, pénzt adnak a kezébe, hogy a másvilágon megfizethesse az offerát.
A karácsonyi éjféli mise úrfelmutatása alatt a szarvasmarha érthetően beszél és a patakban víz helyett bor folyik.
Ha a gyermek születését a bába 9 napig el tudja titkolni, akkor a gyermek, ha felserdül, meg tudja mondani, hogy a földben hol van kincs elásva.
Ha valakinek a tehene nem ád tejet, a boszorkány fejte ki.
Ha egy békának az előlábát levágják, akkor a boszorkánynak a kezét vágták le.
Ha valakinek a tehenét boszorkány feji, töltsön a tehénnek a tejéből az udvarban álló vályuba és csapkodja azt egyéves vadrózsa-ággal, mert ezeket a csapásokat a boszorkány érzi.
Ha valaki Lucza-napjától karácsonyig korbácsot fon és az éjféli mise úrfelmutatása alatt ezzel az ostorral suhint, az egész vidék összes boszorkányai megjelennek előtte.
Ha valamely megholt ember valakinek megjelenik, az azt jelenti, hogy az illetőt baj éri.
Ha arról a helyről, mely fölött a vadludak elröpülnek, valaki földet vesz és azt a kotlóstyúk kosarába teszi, sok csirkéje lesz.
Ha a tehén megborjazik, azon a napon nem szabad semmit a házból kiadni, mert különben a tehén nem fog tejelni.
Ha valaki lovat vesz, akkor álljon meg vele olyan vendégfogadó előtt, a hol még nem volt, lopjon a más lovai előtt fekvő abrakból egy-egy maréknyit és adja ezt a saját lovának, akkor jó lova lesz.
Ha újszülött gyermeket az asztal alá dugnak, okos lesz, ha az apja ilyenkor pipára gyújtva ül az asztalhoz, akkor a gyermek felnő és megöregszik, és ha az ágy alá kést szúrnak, akkor a gyermek nem lesz beteg.
Ha az újszülött gyermeket a keresztelés idejéig nem őrzik szigorúan és éberen, akkor a boszorkány elcseréli.
Napnyugta után szemetet és piszkot a házból kivinni nem szabad, mert akkor azon az éjtszakán senki sem tud a házban aludni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages