Magyar közmondások.
Magyar közmondások.
Helyi vonatkozású közmondásokban a vármegye magyarsága elég gazdag. Az alsócsallóközi járásban is sok ilyen ott termett közmondás jár szájról-szájra, a többi általánosan elterjedt és másutt is használatos közmondásokon kívül. Ollétejeden azt tartják, hogy „A hazug embert, meg a sánta kutyát könnyen meg lehet fogni.” Lidértejeden ha valaki tönkrement, a ki azelőtt jó módban volt; szóval ha valakinek a sorsa jobbra vagy rosszabra változott, azt mondják, hogy „A mennyit a kerék le, annyit föl.” Eperjesen az 247olyanra, a ki rosszul üli meg a lovat, azt a megjegyzést teszik, hogy „Úgy illik a lóra, mint tehénre a gatya”. Nagyudvarnokon, ha valaki nagyzol, azt mondják, hogy: „Neki is nagyobbat tojik a tyúkja, mint másnak a lúdja”. Solymoskarcsán, de e vidéken egyebütt is, azt tartják, hogy „Kicsiny trágya-dombnak kicsiny magtár a szomszédja”. A két Nyárasdon, ha azt akarják jelezni, hogy mindenki úgy cselekszik, a hogy jónak látja, azt mondják, hogy „Az egyik ember a sarkátul kezd kalapálni, a másik meg a hegyitül a sarka felé; az egyik bévül, a másik meg kívül kalapál”. Várkonyban, ha rosszat kívánnak valakinek, akkor azt mondják, hogy „Verje meg az Isten rossz szomszéddal és gyöpös udvarral”. Dunaszerdahelyen a kinek nincs pénze, úgy sopánkodik, hogy „Annyi pénzem van, mint a békán a tolla”. Ha pedig valaki valamit szeretne tenni, vagy venni, de a szükséges eszközök nem állanak rendelkezésére, akkor azt mondják rá, hogy „Hja, ha ő neki annyi zsírja vóna, mint a mennyi lisztje nincsen, akkor jó pogácsát tudna sütnyi”. Ha valaki valamit nagyon szeretne, de nem tud hozzá jutni, azt mondják rá, hogy „Annyira van tüle, mint a czigány-gyerek a forralt tejtül”. Ha pedig valaki olyképpen dicsekszik valamivel, hogy „majdnem” ezt vagy azt tette, akkor azt mondják rá, hogy „Én nem fogtam halat, de a Pista az bizony istenugyse, majdnem fogott egyet”. A dercsikaiakat a szomszédfalubeliek azzal szeretik bosszantani, hogy „meglánczolták a csikót”, mert valamikor egy idevaló mester egy csikót faragott s azt valahogy meglánczolva egy üvegben mutogatta. Itt közöljük még a csallóközi aranymosók mondókáját is, mely szerint: „Sokat fárad a vadász; – Ritkán száraz a halász; – Mindig vizes az aranyász”. De az aranymosók napja már leáldozóban van, mert ma már alig mosnak aranyat a Csallóköznek pozsonymegyei, inkább csak a szomszédos komárommegyei részében.
A Felső-Csallóközben, Uszoron, olyan falra, vagy gerendára, mely föl vagy be akar dőlni, azt mondják, hogy „Ennek Ignácz kell”, mert egy néhai Ignácz nevű zsidó korcsmárosuk nagyon ügyes volt az ilyenek alátámasztásában. Ugyanitt a lusta emberre azt mondják, hogy „Az evésnél szívesen állna, csak a munkánál fekhetne”. Maczházán valaha sok volt az ürge, úgy hogy alig tudták kiírtani. Ebből az időből maradt fönn az a közmondás: „Fürge mint a maczházi ürge”. Kislégen, ha valamiből nincs elég, vagy nem futja, azt mondják, hogy „Nem lesz ki”. Ennek az a magyarázata, hogy egy odavaló szabó, ha ruhát varrattak, akármennyi szövetet is hoztak neki, mindig keveselte és azt mondta, hogy ez nem lesz ki, vagyis, hogy nem lesz elég. A galántai járásban fekvő Tallós azelőtt is az Esterházy-féle uradalom egyik középpontja volt, melyhez Hidaskürt, Vezekény és Eperjes tartoztak. A tallósiak, ha valakire vagy valamire valamely díszes jelzőt akarnak használni, azt mondják, hogy pompás, mint Kürt, – czifra, mint Vezekény, – úri, mint Tallós, – gazdag, mint Eperjes.
