Éghajlat.
Éghajlat.
9. A vármegye égalja, széljárása, csapadéka. Égalj tekintetében a vármegye jelentékenyen befolyásolva van hegyrajzi alakulása által. A Kis-Kárpátok tényleg nem kis hatással vannak a vármegye légtüneti és égalji jelenségeire. Általuk a széljárás nevezetes módosulást szenved. Miután ugyanis az uralkodó szélirányok a nyugati, az északkeleti, az északnyugati, a nyugat-északnyugati,* a vármegyét tényleg a három utóbbinak csapásai ellen a hegység ellenálló bástyája védi. A hegység e védelme pedig annál jelentősebb, mivel ezek a sokszor valóságos orkánként dühöngő északvidéki szelek bizonyos évszaktól függetlenek. A keleti szél, bár nem oly hideg s zord, az esős felhőket az északi széllel versenyezve űzi el s épp oly szárító, mint emez s csak annyiban kevésbbé ártalmas, a mennyiben a sarki szelek közt legritkábban mutatkozik s közönségesen 24 óránál tovább nem tart. E vármegye ennélfogva valószínűleg a legszárazabbak közé tartoznék, ha e tekintetben egyéb ellentétes széljárások a légköri csapadékok alakulására kedvezőbben nem hatnának. Mind a déli, mind a nyugati szelek meleg, nedves gőzöket hordanak, s bár maga a déli szél nyáron szintén nagyon szárító, sőt hervasztó, mégis más évszakokban előmozdítja a csapadékot.* Különben mind a déli, mind a nyugati szél jótékonyan szelidíti a Kárpátoktól jelentékenyen föltartóztatott északi szelek fagyos zordonságát. A déli szél a vidék kitavaszodására is kihat, mert vele együtt jár a hó- és jégolvadás, tehát a természetnek a téli dermedtségből való megelevenedése. Magára Pozsony városra a déli szél azonban kellemetlen helyi hatással is van, a mennyiben a pozsonyi gyárvilág koromfüstjét és kellemetlen, sőt veszedelmes nitrogén, vízgőz, szénoxid és szénhidrogén gázait a városra irányítja.
Az 1856. évi megfigyelések szerint az északi szelek száma 52, az északnyugatiaké 179 és a nyugatiaké 361. (Kornhuber: Die mittlere Windesrichtung zu Pressburg im Jahre 1865.) Verhand. d. Verf. Naturk. zu Presb. 1857 II. II, 27–31.) Az 1856–1865. évi megfigyelések szerint az északi szelek számának átlaga 56, az északnyugatiaké 100, a nyugatiaké 318, az északkeletieké 141, a keletieké 63, a délieké 57, a nyugatészaknyugatiaké 80. (C. Rothe: Beiträge zur Meteorologie von Pressburg. Verhandl. d. Ver. f. Naturk. zu Presb. 1866. IX, 30–31.)
Rothe dr. 11 évi megfigyelési adatai alapján Pozsony közepes évi páranyomását 3.313 párisi vonalra, a levegőnek közepes évi nedvességét 73.10%-ra teszi. (Beiträge zur Meteorologie v. Pressburg i. h. IX, 27–29 ll). Ő a ködös napok középszámát (1856–65. évekből) 31.5, a jégesőkét 1.7, a deresekét 15.2, a felhősökét 99.1, a derültekét 69.2, a félderültekét 197.0-ra hatérozza. (U. o. IX, 22–26 ll.) Újabb adatok szerint Pozsonyban a felhőzet évi középje 5.5, a capadék összege 629, maximuma 42, mely április közepe tájára esik. A csapadékos napok száma 131, a havas napoké 19, a jégesősöké 4, a zivatarosoké 20 s a viharosoké 5.
A vármegyére mindenesetre jellemző, hogy alig van tökéletesen szél nélküli napja. Pozsony város szélnélküli napjainak száma egy-egy évben alig öt s azok is szeptemberre esnek. Legszelesebb a márczius–júniusi, legcsöndesebb a július–szeptemberi időszak. A folytonos széljárások miatt nincs is aztán Pozsony vármegye égaljában állandóság. Égalja ugyan egészben mérsékelt, úgy hogy a füge és a gesztenye a szabad telelést is eltüri, de hőmérsék-változásai mégis igen föltünőek és rögtönösek. Az évszakok átmenetei nem rendesek. Olykor a késő októberben is meleg napok vannak. Még az északibb vidékeken is néha november derekán illatos ibolyák díszlenek a szőlőkertekben.* Olykor a Súrban deczember közepén a mocsári gólyahír (Caltha tpalustris) kinyílik.* Az 1788. évi följegyzések szerint ez évben egész januáriusban szántottak és a fák levelezni kezdettek, februárban a mezők 8virágoztak, márczius 29-én pedig a mandola- s baraczkfák virágoztak, a szőlőhajtások oly nagyok voltak, hogy a gerezdek is meglátszottak rajtok.* Gyakran a tetemes hideget, főleg tavaszkor, hirtelen nyári hőség váltja föl. A májusi fagyok nagyon veszedelmesek a veteményekre, főleg a szőlőkre. Vannak évek, mikor a Duna kétszer is befagy, mint 1892–93-ban, s viszont vannak oly évek, mikor a folyam éppenséggel nem kerül jégtakaró alá.* A vármegye hőmérsékletének jellemzésére fölhozzuk itt Pozsony városáét. Ennek évi középhőmérséklete 10.2, maximuma 33.0, minimuma –16.2. Húsz évi középhőmérséklete pedig 9.9.*
1894 nov. 18-án Modorban. (Valló S.: Term. tud. közl. 1895. XXVII, 52.)
Decz. 13-án. (U. o.)
Hasznos mulatságok 1788. évf. 398. l. és Term. tud. közl. 1891. évf. XXIII, 155–156
Földes Gyula hivatalos statisztikai közlemények és magán gazdasági naplók alapján összeállított kimutatása szerint 77 év alatt 52 évben volt s 25 évben nem volt jég a pozsonyi Dunán. 52 évben átlag 35 napig állott évenként a jég, leghosszabban 99 napig, az 1829–30-iki évben. A jég 30-szor január hóban, 13-szor deczemberben, 8-szor februárban, 1-szer novemberben állott be, elindult pedig 29-szer februárban, 13-szor márcziusban, 8-szor januárban, 2-szer deczemberben. (Felső-Csallóköz árvéd. tört. 30–31. ll.) Egy 1788. évi följegyzés szerint azon tél legnagyobb hidege 5° Pozsonyban volt. (Hasznos mulatságok 1788. évf. 398. l.)
Az ötvenes évekből igen érdekes éghajlati följegyzéseket köszönhetünk dr. Kornhubernek: Die klimatischen Verhältnisse zu Pressburg während des Jahres 1856. Közölve: Verhandl. d. Vereins f. Naturkunde zu Pressburg. 1856. I, 74–90. E mellett kívánjuk fölemlíteni Holuby J. következő közlését: Vegetationsbeobachtungen zu Presburg während des Jahres 1856. E közlés több egyleti tag közreműködésének eredménye. Közölve i. h. I. 96–107. Rothe dr. szerint Pozsonynak 15 évi (1851–65) középmelege 8.01° R., maximuma 26.23° R., minimuma –11.14° R. (Beiträge i. h. IX, 10–15.)
A vármegye éghajlatának jellemzésére fölhozzuk még, hogy itt nemcsak, mint mondottuk, a füge és gesztenye eltűri a szabad telelést, hanem a forró égaljak, a trópusok batatái, a Batatas edulis L. és a Convulvulus tuberosus L. nálunk könnyen meghonosíthatók.* A fák és növények meghonosítására a Pötsen-szigeten, a városi díszligetben és hegyi ligetben tett kísérletek megmutatták, hogy a Khinából s Japánból hozott bálványfa (Ailandus glandulosa Desf.) és keleti tújafa (Thuya orientalis L.), a lefüggő sofóra (Sophora japonica pendula L.), a déleuropai Judásfa (Cercis siliquastrum L.), a kanadai vasfa (Gymnocladus canadensis L.), a teljes virágú chinai mandulafa (Amygdalus chinensis flore pleno), a japáni birs (Cydonia japonica), nemkülönben az amerikai kőris- és zürgelfák kitünően tenyésznek a belföldi rokon fanemekkel szemben. Az amerikai tölgynemek, különösen a Quercus rubra, coccinea és palustris azonképp jól tenyésznek. A külső színére ami fekete erdei fenyőnkhöz hasonlító Pinus taurica ugyancsak jól érzi magát klimánkban. Ugyanezt mondhatjuk a perzsiai eredetű orgonafáról (Syringa vulgaris L.) és a kis-ázsiai eredetű vadgesztenyefáról (Aesculus hippocastanum L.). A vadgesztenye egyáltalán gyönyörű fadísze e vármegyének. Pozsonyban a hegyi ligetben, a Bimbóházak vidékén, a városban szerte mindenfelé gyönyörű példányokkal, egész fasorokkal találkozunk.* A khinai eredetű hortenzia gyönyörűen virul a díszligetek fakörnyékezte helyein.* Persze vannak fajok, melyek klimánkban nem boldogulnak. A carya-fajok* már az első nyáron tönkre mentek. A tengerparti gyantás fenyő, a Pinus maritima sem boldogult itt.*
A hatvanas években kísérletet tett e növények meghonosításával ifj. Nirschy István jeles műkertész. (L. Verhand. d. Ver. f. Naturk. zu Presb. 1860–61. V, 32.) A hetvenes években Zichy gr. czifferi kertészete.(Verh. 1873–75. új évf. III, 70.)
Mint nevezeteseket említjük a hajdani Grassalkovich, most Frigyes főherczeg palotájának kertjében, továbbá a hajdan Esterházy, most Schiffbeck-Stabwasser-féle palota kertjében, a hajdani primási nyári palota, ma katonai kórház kertjében, továbbá a hajdani Pálffy-palota kertjében, most városi szabad téren s a vasút felé vezető úton levő sétányokat.
E szép dísznövényről tudjuk, hogy az 1790-ben érkezett Khinából a londoni Kewgarden híres botanikus kertbe. (Term. tud. közl. 1891. XXIII, 547.)
Carya alba, C. amara, C. microcarpa, C. porcina, C. sulcata.
Rowland W.: Versuche zur Acclimatisation von Pflanzen in Pressburg, közölve a Verhand. d. Ver. f. Naturk. zu Presb. 1860–61. V, 135–136.
