Határok.

Teljes szövegű keresés

Határok.
1. A vármegye határai. Míg hazánk állami határainak megjelölésében hegyeinknek nagy szerep jut, addig vizeink csak kevés helyen szolgálnak határokul. Ezt éppen Északnyugat-Magyarországon is szemlélhetni, hol nem a Kis-Kárpátok, hanem a Morva-folyó mentén vonul el az ország széle. Ez országszél egyszersmind Pozsony vármegye egyik részének határterülete, mivel a Morva folyó torkolatától kezdve föl a Miaváig Pozsony vármegye nyugati határát is jelöli. Dél felől a Morva torkolatától kezdve már a Nagyduna szabja ki nagyjában a vármegyének Mosony vármegyével érintkező végszélét, míg kelet felől részben a Bláva, a Vág, a Dudvág választják el egyes szakaszaikkal Nyitra vármegyétől. Csak délkeleten különítik el a vármegyét Győr- és Komárom megyéktől közigazgatási határok.
A vármegye határai e szerint nem esnek össze ama geologiai határokkal sem, melyek a pozsonyi medenczét vagy Kis-Alföldet, a nagy pannoniai medencze melléköblét alkotják. E tágas, természetes medencze a vármegye politikai határain át messze túlterjed a Dunán meg a Vágon, mert egyfelől a Garamnál éri keleti irányban határát ott, hol a Garamon túl a Mátra-hegység neogén emelkedései szakadozottan lenyúlnak az esztergom-visegrádi trachyt-vidékig, délen pedig a Bakony kréta- és eoczén-alakulatáig s aztán nyugaton a Fertővidék és a Stajer hegyvidékek neogén emelkedéséig. A vármegye tehát csak része annak a nagy földtani medenczének, melyet a nógrád-, hont- és pestmegyei Dunaszorulat melléki andezit-hegyek aljában elterülő neogén rétegek és a vas-zalamegyei pontusi (pannoniai) halmok kötnek össze a nagy magyar medenczével. De másfelől belenyúlik vármegyénk területe a bécsi medenczébe is, melyet a hainburg-bécs-korneuburgi neogén- meg kréta-formáczió határolnak körül.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages