Szigetség.
Szigetség.
6. A vármegye szigetsége. Az által, hogy mindjárt Pozsonyon alul a Duna két nagy ágra: a Nagydunára és a Kisdunára, másként Érsekujvári Dunaágra szakad, alakul a földtani képződések egyik legfeltünőbbike, az e vármegye déli területét alkotó s részben Komárom meg Győr vármegyékre is kiterjedő Csallóköz. E sziget akkora, hogy kontinensünk folyóvízrendszerében, mondhatni, páratlan kiterjedésű. Területe 188,519 hektárnyi (1885 km2.) s mintegy 200 helység s népes puszta fekszik rajta. Úgy tekinthetni, mint a hatalmas Duna folytonos geologiai működésének, hordalékjai folytonos lerakódásának következményét. A Csallóköz éppen úgy keletkezett, mint az a száz meg száz más sziget, mely manap is környezi észak, de kivált dél felől. A mi ma összefüggő egész, az félezer évvel ezelőtt még darabokból állott. A ma egységes sziget a XIII. században még szigetcsoport volt. A kavics-, homok- s földrészek folytonos sülyedése és fölszaporodása következtében az apró görélyzátonyok évről-évre növekedtek, közelebb jutottak egymáshoz, míg a köztük volt dunai ágak s erek mindinkább eliszaposodtak s végre teljesen eltüntek. E mellett mennél inkább növekedett a sziget zöme, annál kisebbre szorult a Duna legkülsőbb ága, az érsekujvári ág, melynek erosiója a balpartot, tehát a nagy szárazulatot támadta meg; de nemcsak kisebbre szorult az, hanem a sziget növekedésének arányában fogyott is. A régi térképek e Dunaágat még mint Fődunát tüntetik föl. Ez volt a török világban az Érsekújvár felé tartó segédhadak útja s még korunkbeli emberek is emlékeznek arra, hogy rajta vontató gőzösök jártak. Ma már annyira sekély és iszapos, hogy közönséges hajóvontatásra sem alkalmatos többé.* Nincs is már távol az az idő, mikor majd csak vékony vízfonalként fog az alluviumban kóvályogni, hogy végül mint ilyen is megszünjék. A Csallóköz északi részén előbb-utóbb egyesülni fog a nagy szárazulattal s a jövő nemzedékek bizony csak a multnak írott emlékeiből fogják tudni, hogy az egykor termékenysége miatt „Aranykert”-nek nevezett földdarab szigetvilág volt.
Századunk első tizedében mint tisztításra szoruló hajózható víz van említve az iratokban; a negyvenes években már Holt-Dunává lesz. A hatvanas években hajózta körül a Csallóközt igen magas vízálláskor utoljára Pozsony vármegyének és a Dunagőzhajózási társaságnak vegyes küldöttsége. Akkor arról győződött meg a bizottság, „hogy ez az ág aránytalanul nagy költséggel sem lenne többé hajózhatóvá tehető.” (Földes: Felső-Csallóköz árvédekezésének tört. 20–21. k.)
A Csallóköz emez alakulásából kell megfejtenünk, hogy míg azt a régibb századokban száz meg száz vízér, sőt nagyobb folyóágak szelték át* s öntözték termékenyítőleg, addig ma már, a tőkési vízér kivételével, alig van megnevezésre méltó vizerecskéje.* Csupán a tavaszi hóolvadás vagy a tartós eső szokta időközönként a mélyebb földteknőket víz alá borítani, hogy a szárazabb idők beálltával aztán újból kiszáradjanak. De földtani alakulásából kell továbbá megfejtenünk a Csallóköznek azt a tulajdonságát is, melynél fogva vízválasztó dombvidéke nincsen. Az itt véghezvitt keresztlejtmérések kimutatták, hogy e szigetség a Nagydunától a Kisdunáig folyton való s csaknem egyenletesen lejtős terület. A lejtés északnak és keletnek tart, minek következtében a gyorsan lefolyó árvíz a Nagydunából önti el a területet s nem a Kisdunából.*
Mindezekre nézve lásd Ortvay Tivadar dr. Magyarország régi vízrajza czímű munkáját.
1854-től fogva folytak a Csallóközben a vízmentesítési munkálatok, melyek az állóvizek elvezetésére s a posványok kiszárítására czéloztak. (Csallóköz vízmentesítése 1854–64-ig. Azonkivül v. ö. Verhandl. des Ver. f. Naturk. zu Pressburg. 1864–65. VIII, 34–41.) Az azután való idők árvédekezési és különösen az 1887-ben megalakult „Felső-csallóközi ármentesítési társulat” munkálatairól l. bőven és hitelesen Földes Gyula művét: Felső-Csallóköz árvédekezésének története.
Földes: Felső-Csallóköz árvéd. tört. 8. l.
