Elemi csapások.
Elemi csapások.
De még ez sem volt elég a sokat szenvedett városnak. 1728-ban ismeretlen okból tűz támadt, mely oly gyorsan harapódzott el, hogy az ekkor uralkodott nagy szélvész következtében a város majdnem teljesen a lángok martaléka lett. Alig ocsúdott föl a város e rémületből, alig tették lakosai hajlékaikat ismét lakhatóvá, midőn az 1744 tavaszán a tűz ellensége, a víz pusztította el. Az e tavaszt megelőző tél ugyanis rendkívül havas volt, úgy hogy a várost környékező helységek több mint ölnyi magas hóval voltak födve. Ezenkívül a város alatt elterülő teknőalakú mocsaras vidék is óriási hótömegekkel volt borítva. A hirtelen beállott meleg időjárás a hó olvadását oly rohamossá tette, hogy a város alatt elterülő medencze nem tudta a hegyekről aláomló vízmennyiséget fölfogni és levezetni, hanem fölszorította annyira, hogy a víztömeg egész a szőlők aljáig ért és az egész város víz alá került.
Megbecsülhetetlen az a kár, a melyet ez az áradás a lakosoknak okozott és mégis alig mult el 9 év, midőn 1753 szept. 8-án ismét tűzi lárma riasztotta föl a békésen alvó lakosokat. Mire a sötét éjszakában az utczákra siethettek, már a város jórésze lángokban állott. Ugyanez az eset ismétlődött 1856 augusztus 13-án és 1869 augusztus 1-én, mely tűzesetek mindenkor a város nagy részét hamvasztották el. Mindezekről a tűzesetekről a város levéltárában található iratok és jegyzőkönyvek emlékeznek meg, élénk színekkel föstve a lakosok akkori nyomorúságos helyzetét.
Hogy a város ennyi csapás után végleg el nem pusztult s elkeseredett és tönkretett lakosai végleg ott nem hagyták, hogy másutt telepedjenek le, ez csak a város körül elterülő és régóta híres szőlőhegyeknek tulajdonítható, melyek mindenkor oly gazdagon jutalmazták a reájuk fordított fáradságot, hogy lakosai minden újabb csapást ki tudtak heverni. Nem hiába nevezték Szentgyörgyöt az ország kincses-bányájának, mert ha lakosai józanságában és törhetetlen szorgalmában, vezetőinek bölcs körültekintésében és hegyeinek milliókat érő tőkéjében nem talált volna elég kincset arra, hogy minden újabb csapás után, nem csüggedve, ismét erőt merítsen, akkor Szentgyörgy városa már rég megszünt volna lenni. Így is mivé lett volna e város, ha e sok sorscsapás nem éri, és ha XVII. századbeli virágzó állapotát tovább fejleszthette volna? Mily szívós kitartás és mily ernyedetlen munkabírás volt már ahhoz is szükséges, hogy a város, ha már tovább nem fejlődhetett, visszafelé ne fejlődjék!
Szentgyörgy. – Ereklyék a városi levéltárban.
Saját felvételünk
Szentgyörgy. – A Drechsler-féle paszománt-gyár.
Saját felvételünk
