1849 után.
1849 után.
A zivataros idők beálltával alighanem teljesen elhallgatott Pozsonyban a magyar Thália, mert sem az egykorú újságok, sem egyéb emlékek nem szólnak működéséről. Mikor azonban az abszolut uralom fagya kissé engedni 399kezdett, 1856-ban már nehány hétre ismét bérbe vette a színházat egy Szabó nevű magyar igazgató. Hangsúlyozzuk, hogy a magyar igazgató még sokkal később, a 80-as években is csak albérlője volt a németnek s azt a pár hetet, amelyet az neki kegyesen átengedett, busásan meg kellett fizetnie. 1858-ban Hegedüs, 1860-ban Molnár, 1861-ben Szigeti, 1863-ban Rössler, 1864-ben Latabár bírták egy-egy hónapra a színházat. A műsor a színműre, a népszínműre és az Offenbach-féle operettekre terjedt ki, de közbe-közbe már operákkal is szórakoztatták a közönséget, később pedig Offenbachon kívül más zeneszerzők alkotásait is színre hozták. A mi az elsőt illeti, már Szabó igazgató alatt énekelte Steger tenorista Lucziát, Rössler igazgató alatt pedig a „Hunyady László” operát is előadták; a zeneszerzők közül pedig Rossini, Donizetti, Bellini, Halévy állottak műsoron. A Hunyady László előadásáról még följegyezzük azt a kis színházi pletykát, hogy az igazgatóság Hollóssy Kornéliának a vendégszereplésével hirdette annak az előadását, de bizony a nagy művésznő „lekésett” az előadásról és két nappal azután jött csak Pozsonyba.
Pozsony. – A nyári színház a pozsonyi ligetben.
Körper K. felvétele
1867-ben, az alkotmány visszaállításakor, úgy látszik, már komolyabb formában merült föl az az eszme, hogy Pozsonyt a magyar színészetnek meghódítsák. Erre mutat az, hogy ebben az évben a budapesti Nemzeti Színház tagjai játszottak ott, a mi kétségkívül azt czélozta, hogy a német közönséget elsőrendű magyar előadásokkal nyerjék meg a magyar színügynek.
A 70-es évek elejével a magyar színészet már mégis annyira meggyökeresedett, hogy minden évben tudott legalább egy hónapig játszani. Sajnos és magától értetődik, hogy ezek a szereplések mindig az évad rosszabbik részében folytak le, mert hisz a színházat az egész évre a német igazgató bérelte ki és ez a magyarnak csak akkor adta át a teret, mikor legkevesebb haszonra volt kilátása. Mándoki, Bokodi, Mosonyi, Gerőfi és a székesfehérvári színtársulat kisérelte meg több-kevesebb sikerrel szerencséjét, míg végre létrejött a Temesvárral való színi szövetség, a mely, habár az utószezonban, de elsőrangú színtársulat működését biztosította a pozsonyi színháznak és azonkívül az előzőkhöz képest azt a nagy vívmányt is magában foglalta, hogy a magyar színigazgató már önállóan szerződött a várossal, nem pedig a német direktorral. De tartsuk meg az események rendjét.
