Vegyes nyelvű előadások.

Teljes szövegű keresés

Vegyes nyelvű előadások.
Krecsányi igazgató lankadatlan buzgalmának és kiváló rendezői talentumának az érdeme, hogy a magyar előadások évről-évre kedveltebbekké lettek és nemcsak a magyar, hanem a német közönség részéről is jobb és jobb látogatottságnak örvendettek. Temesvár városának az a határozata azonban, a mely a magyar színészetet állandósította, fölbontotta a Pozsonynyal való viszonyt is. Pozsonynak tehát dönteni kellett a fölött, hogy a színházat kinek adja oda. A magyarság lelkes harczot indított az iránt, hogy a magyar színészet állandósíttassék oly módon, hogy a színházban csak magyar előadások legyenek, a mi mellett a nyári színkörben a német közönség igényeinek kielégítése végett továbbra is német előadások folyhattak volna. De a német polgárság ez ellen állást foglalt, s mikor fölmerült az az eszme, hogy vegyes nyelvű – azaz egyik nap magyarul, másik nap németül játszó – színtársulat szerveztessék, a németség lelkesen fogadta ezt az indítványt, mely a törvényhatósági bizottságban többséget is nyert, sőt annyira ment, hogy a vegyes nyelvű színészetnek a nyári szezonon át való működhetése kedvéért a ligetben, a régi színkör helyébe, új színkört építtetett, aránylag óriási költséggel, 260.000 koronával.
Relle Iván, a budapesti Magyar Színház volt igazgatója, pályázott arra a kétes értékű babérra, hogy a kétnyelvű színház igazgatását elvállalja. 1899. szeptember 30-án kezdte meg működését, a mely azonban csakhamar bebizonyította az e rendszer ellenzőinek aggodalmait. Igaz ugyan, hogy a magyar előadások, az előző évekhez viszonyítva, számszerűleg szaporodtak, ámde művészi színvonaluk – a hanyag rendezés következtében – jelentékenyen csökkent. Azonkívül pedig ez a rendszer nem volt alkalmas a magyar színészet felvirágoztatására, mert a németajkú közönségnek minden másodnap alkalmat nyújtván német előadás látogatására, azt a magyar színművészettől teljesen elidegenítette, sőt még a magyar közönséget is a német előadásokra csalogatta az által, hogy hétről-hétre neves bécsi színművészeket léptetett föl. Jobblétre is szenderült az egész vállalat, mielőtt még a három évi szerződése lejárt volna, mert Rellét fölmentették az 1902. szeptember 30-áig terjedő játszási kötelezettség terhe alól és már 1902. évi virágvasárnapján szélnek eresztette társulatát, a mely több szerződött tag (Fedák Sári, 401Hegyi Aranka, Beregi Oszkár stb.) kiválósága daczára sem tudott, a már említett okokból, prosperálni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem