A kir. ügyészség.

Teljes szövegű keresés

A kir. ügyészség.
A pozsonyi kir. ügyészség élén Glósz Ernő kir. ügyész áll, míg mellette Samarjay Károly, Markovich Iván és Scheffer Vilmos kir. alügyészek működnek a vádhatóság képviseletében.
Glósz Ernő 1863 július 2-án született Kassán. Jogi tanulmányait a kassai kir. jogakadémián végezte. 1885-ben joggyakornok lett az ottani kir. törvényszéknél, 1887-ben aljegyző ugyanott, 1885-ben jegyző a nyitrai kir. törvényszéknél, 1890-ben aljárásbíró az érsekújvári járásbíróságnál, 1891-ben alügyész a beregszászi kir. ügészségnél, honnan 1893-ban, hasonló minőségben, Pozsonyba helyeztetett át. Ugyanitt 1900-ban a kir. ügyészség élére neveztetett ki.
Az ügyészség ügyforgalmát illetőleg említést érdemelnek a következő adatok. Följelentés érkezett 1862. Ebből 124 vizsgálat keletkezett, 993 esetben nyomozatot rendeltek el, 519-szer pedig megtagadták a vád képviseletét. Vádiratot 427 esetben adtak be. Előzetes és vizsgálati fogságot 130-szor rendeltek el. Esküdtbíróság elé került 20 (majdnem kizárólag az ember élete elleni bűntett), törvényszéki elintézés alá 444 ügy. A leggyakoribb bűnesetek: lopás és testi sértés. Sajtórendőri vétség miatti eljárások száma 34, (e számban jelentékeny szerepet játszanak a tót nemzetiségi sajtó produktumai elleni eljárások). Kiadatási ügy volt 12, a mit az ügyészség határszéli helyzete okol meg.
A kir. ügyészségi fogházban letartóztatottakat illetőleg megemlítést érdemel, hogy 1902-ben 617 férfit és 131 nőt szállítottak oda, mint jogerősen elítélteket. Ezek közül 20 éven fölüli volt 475 férfi és 105 nő. 16–20 év közötti 120 férfi és 18 nő, míg 16 évesnél is fiatalabb volt 22 fiú és 8 leány. A bűncselekmények közül, a melyek miatt az elítéltek ide jutottak, legtöbb volt a lopás (299), utána következik a testi sértés (137). Mélyen ezek alatti számmal szerepelnek a többi bűntettek, vétségek és kihágások. Így hatóság elleni erőszak miatt 45, sikkasztás miatt 41, becsületsértés miatt 38 elítélt került az ügyészségi fogházba, ellenben orgazdaság miatt 21, szándékos emberölés miatt 19, halált okozó testi sértésért 14, csalás, zsarolás, okirathamisítás és magánlaksértés czímén 15–15 személy. Felségsértésért 3 személy szenvedett büntetést, rablásért szintén 3. Uzsora miatt elítélt csak egy volt, úgyszintén gyújtogató is, de vétkes bukás czímén 3 egyént büntettek. Pénzhamisító is csak egy volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem