Történeti visszapillantás.
Történeti visszapillantás.
Pozsony város és vármegye, e hazánk életében oly nevezetes szerepet vitt két municzipium, természetszerűleg előkelő szerephez jutott törvénykezési tekintetben is. Az ország sorsát több, mint 300 esztendőn át Pozsonyból irányították és így azután nem csoda, ha ennek a helynek törvénykezési tekintetben is nagy fontossága van. A hol a törvényt alkotják, ott okvetetlenűl garanczia van arra nézve, hogy mintaszerűen is alkalmazzák azt. Ha tehát Pozsony a hosszú évszázadok során az országgyűlések székhelye volt, akkor nagyon közel fekszik a föltevés, hogy bíráskodási viszonyai fejlettek voltak. De még régebbi időbe kell visszanyúlni, ha a pozsonyi törvénykezési állapotnak bár rövidre fogott, de hű vázlatát akarjuk megírni.
Pozsony város 1291-ben nyerte III. Endre királytól, az utolsó árpádházi uralkodótól, szabadságlevelét. Hogy mit jelentett ez a kitüntetés a középkori magyar városok kulturájának és közgazdasági viszonyainak a szempontjából, azt e helyütt bővebben tárgyalni nincs alkalmunk, de hisz felesleges is, mert köztudomású, hogy a szabadságlevéllel kitüntetett városok sok mindenfelé kedvezményben, sőt előjogokban részesültek. Pozsony is a fentjelzett időben jogot nyert arra, hogy polgárai maguk válaszszák bírájukat és a 12 esküdtet, a kik a törvénykezést gyakorolták; a szabadságlevél azonkívül kimondotta azt is, hogy a pozsonyi polgárok kereskedés czéljából utazván és vivén magukkal árúikat, azokat lefoglalni nem szabad, hanem az esetleges perekben csak a pozsonyi városi jog szerint szabad felettük bíráskodni.
Nagy Lajos király a pozsonyi városi jog uralmát kiterjesztette a Pozsonyban élő nemes emberekre is, mert azokat is kötelezte a községi adók fizetésére. De sokkal nagyobb kiváltságokban részesítette ez ősi város lakosait Zsigmond király, a midőn 1402-ben megtiltotta, hogy pozsonyi polgárt bárhol is fogságba vethessenek, elítélhessenek és árúit elfoglalhassák; ugyanő a Pozsony város és a köpcsényi grófok között a vámszedés jogát illetőleg folyó pert a város javára döntötte el. 1405-ben Zsigmond király szabad királyi várossá emelte Pozsonyt és ezzel megadta neki azt a jogot, hogy az országgyűlésre követet küldhessen és ott törvényhozói jogot gyakorolhasson.
A Habsburgok trónrlaléptével I. Ferdinánd újra szervezte a királyi törvényszékeket, 1539-ben pedig fölhatalmazta Pozsony város bíráját és az esküdteket, hogy minden téren, sőt főbenjáró ügyekben is ítéletet mondhassanak (jus gladii).
A későbbi századok folyamán a bírói szervezet fejlődése hasonló képet mutat, mint az egész országban. Pozsony város, úgy mint a többi szabad királyi városok, a tárnoki joggal élt, azaz Zsigmond király végzeményei értelmében, a városok polgárai első fokon saját bíróságaik alá tartoztak, a honnan a felebbvitel a királyi tárnokmesterhez, innen pedig a királyhoz történt. A megyében a bíráskodást a várispán, illetőleg helyettese, a vár udvarbírája gyakorolta az Árpádok alatt. Ez a hatóság, mikor a várszerkezetből a vármegyék alakultak, lassanként vármegyei bírósággá formálódott, 337a melyben a főispán, vagy az alispán, négy szolgabíróval, később pedig a táblabírákkal ítélkezett. E bíróságok mellett az esküdt nemesek működtek az ítéleteket végrehajtó közegekként. A vármegyei bíróságok mellett azonban a szolgabíró is bíráskodott és pedig kisebb kihágási vagy egyéb ügyekben. 1527-ben történt meg a megyei bíróságoknak az a végleges szervezése, a mely egész 1871-ig fennállott. Volt e szerint vármegyei törvényszék (a főispán vagy alispán elnöklete alatt a táblabírákból, szolgabírákból és esküdtekből), mely felebbezési bíróság volt, a honnan a királyi táblára ment a további felebbezés. Volt azonkívül az alispáni szék bíráskodása (alispán, szolgabírák és esküdtek). Végül önálló bíróság volt a szolgabíró esküdt-társával. Hogy a földesúri szék 1848-ig szintén működött Pozsony vármegye területén a jobbágyok fölött, ezt az ismertetés kiegészítéséül szintén megjegyezzük. A régi századokban azonkívül az ítélőmesterek működtek az ország rendes bírái mellett. Az ítélőmesteri bíráskodás helyébe 1723-ban a kerületi táblák léptek, számszerint négy és ebből egy: a nagyszombati, Pozsony vármegye területén volt. A kerületi táblák azután – az osztrák abszolutizmus idejét kivéve – egészen a polgári perrendtartás, azaz az 1868. évi 54. t.-czikk életbeléptéig működtek. A kerületi táblák személyzete az elnökön kívül négy–hat bíróból és jegyzőből állott s a tanács három taggal működött. A kerületi táblákat 1870-ben a királyi vegyes bíróságok váltották föl, melyeknek területi hatásköre a kerületi táblákéval volt egyenlő. A királyi vegyes bíróságok első fokon jártak el a sajtóvétségekben az esküdtszékkel együtt, szőlőváltságügyekben pedig felebbviteli bírságot alkottak. Nagyszombatban működött az egyik. Pozsony és Nagyszombat az úrbéri bíráskodásban is szerepet játszik, a mennyiben az osztrák korszak alatt mind a két helyen volt elsőfolyamodású úrbéri bíróság, Pozsonyban pedig ezenkívül másodfolyamodású is. Az egyházi bíráskodás tekintetében szintén vannak emlékei a vármegyének, a mennyiben akkor, mikor a házassági perekben még az egyházi bíróságok jártak el, a nagyszombati szentszék gyakorolta a kerületébe tartozó római katholikusok házassági perében a bíráskodást.
Az osztrák rendszer alatt egyébként Pozsony egy főtörvényszéknek is székhelye volt, a melynek hatásköre körülbelül megegyezik a mai királyi ítélőtáblákéval.
A királyi bíróságok modern szervezésekor, 1871-ben, Pozsonyon kívül Nagyszombatban is volt törvényszék, de az utóbbi akkor, mikor 1875-ben a törvényszékek számát ismét apasztották, megszűnt, illetőleg beleolvadt a pozsonyiba.
A jelenlegi törvénykezési állapotokat a következőkben vázoljuk:
