Lelle.

Teljes szövegű keresés

Lelle.
Lelle. 1889–90-ben kereste fel először néhány budapesti úricsalád, kik a községben béreltek lakást. Egyetlen fürdőbódé állott rendelkezésükre. Két év mulva Lisznyai Elemér dr. orvos építtette itt az első nyaralót a Balatonparton.
Ki is nevették érte, hogy a „Bivalylegelőre” épít; de a következő évben már 7–8 telek kelt el gróf Jankovics László területéből és pedig parczellánként 600 koronáért. 1897–98-ban Milasin Vilmos dr. és Illek Vincze megvették a gróftól az egész még eladó partot, parczellázás czéljából. A parczellákon azután szőlőt ültettek és fásították, és hogy a vendégeknek étkezőhelyük is legyen, Szalay Imre átalakíttatta egyik cselédházát vendéglőnek, melyben 5–6 szoba állott rendelkezésre; itt volt az étterem is. Ezentúl rohamos léptekkel fejlődött Lelle; a budapesti családoknak egész serege kereste fel, vette a parczellákat és építtette a szebbnél szebb nyaralókat. 1904-ben épült fel a „Balaton-szálló”, szép termekkel, verandával és 50 vendégszobával. 1905-ben megalakult a „Fürdő-egyesület”, melynek élére Vaszilievics János dr. budapesti alpolgármester állott; az ő vezetése mellett telepítették a már viruló „Darányi-parkot” is és a 3 km. hosszú sétautat, majd 1913-ban a „Jacht-Klub”-ot.
1902-ben a budapesti „Haladás” szabadkőművespáholy szegény gyermekeket kezdett ide kitelepíteni, kik néhány évig az iskolában találtak lakást. 1905-ben megépült a saját szép gyermekmenhelyük, melyben 100–100 gyermek nyer elhelyezést és ellátást egy-egy hónapig. Tejről és élelmiczikkekről bőségesen gondoskodik a helybeli és szomszédos uradalom. A községben van két vendéglő, kifőző, korcsma és mészárszékek. Lelle a legrohamosabban fejlődő és legkeresettebb balatoni nyaraló és fürdőhely. Ma a Balatonparton 4 km. hosszban 107 nyaraló és a nagy szálloda van felépítve és egészen összeépült a boglári villa-teleppel. 1913-ban gyógyfürdő jelleget kapott, miáltal további fejlődése biztosítva van. Keresettségére jellemző, hogy míg a 90-es években egy nyáron 15–20 fürdővendég kereste fel, ma már az állandó fürdővendégek száma 1500–1600.






Részletek Balatonlelléről. (Fent: balról a Balaton-szálló, jobbról: az „Erzsébet” szünidei gyermektelep).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages